Connect with us

Hír

Drew Brees nem fog hosszú távú szerződést kapni a Saintstől

A Saints jövőbeli Hall of Famer irányítója, Drew Brees már 40 éves, de még mindig képes magas szinten játszani. Jövőre lejár a szerződése, és ha nem vonul vissza, a Saints nyilván hosszabbít vele – de egyszerre csak egy évvel.

 

Tavaly nagyszerű szezonja volt, és most is hasonlóra számítunk tőle. Amíg játszani akar és tud is játszani, addig megkapja tőlünk a lehetőséget, de már nem tervezünk hosszú távra

 

– mondta a csapat GM-e, Mickey Loomis a PFT szerint.

 

Brees idén 22,7 millió dollárt foglal el a fizetési sapkából, de ez csalóka, ugyanis a következő két évre még van 15,9 és 5,4 millió dollárnyi aláírási bónusza. Ezt az összeget már természetesen kézhez kapta, de a Saints kénytelen volt két extra, de automatikusan érvényét vesztő évvel megtoldani a szerződést a fizetési sapka miatt. Ez azt jelenti, hogy amint vége a szezonnak, Brees szabadügynökké válik, a fent említett 21,3 millió dollár pedig megjelenik a Saints 2020-as mérlegén, akár marad Brees, akár nem (persze, ha időben hosszabbítanak vele, akkor az 5,4 milliós tételt ki lehet tolni 2021-re, de ez a tétel eltűnni már nem fog).

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!