Connect with us

Minden ami NFL

Hat tavalyi PO-csapat, ami nem jut idén rájátszásba

Az egyik legjobb dolog az NFL-ben a kiszámíthatatlanság (már amennyiben nem a Patriotsról van szó). Bár van néhány dominánsabb csapat, általában minden évben van legalább négy olyan franchise a rájátszásban, ami az azt megelőző évben nem jutott be a PO-ba. Tavaly hét ilyen csapat volt, 2017-ben és 2016-ben hat-hat, így most mi is összegyűjtöttünk hat olyan csapatot – hármat-hármat mindkét konferenciából – amely nem jut be idén a rájátszásba. 

 

 

(Ezzel bizonyára legalább hat csapat szurkolóinál nem leszek népszerű, de senki ne tekintse ezt személyesnek)

 

Baltimore Ravens (2018: 10-6)

 

A Ravens tavaly kisebb meglepetésre rájátszásba jutott Lamar Jacksonnal, de nem lehet azt mondani, hogy erősödött a csapat a holtszezon alatt. Olyan klasszis védőket veszített el, mint C.J. Mosley, Eric Weddle, Za’Darius Smith és Terrell Suggs, és bár érkezett Earl Thomas, illetve a draftról Jaylon Ferguson, ez így összességében nem valami sok. Az elit védelem pedig nagyon kellene a csapatnak, mert hiába jött a futó Mark Ingram a piacról és Marquise Brown a draft első körében, Lamar Jacksonnál gyengébben csak Josh Rosen és Ryan Tannehill játszott tavaly a kezdő irányítók közül.

 

Jackson elképesztően atletikus, de nála inkonzisztensebben passzoló irányító nincs az NFL-ben, és nem valószínű, hogy ezen egy nyár alatt sikerül számottevően javítani (Tim Tebowt vagy Blake Bortlest sem sikerült megtanítani rendesen passzolni). A Chargers tavaly megmutatta, hogy lehet a Jackson lábára épülő Ravenst semlegesíteni egy messze nem elit védelemmel, idén még nehezebb dolga lesz a baltimore-i offense-nek.

 

Vegas szerint a 16. legerősebb csapat a Ravens, a csoport és a sorsolás sem olyan egyszerű (fogadóirodák szerint a Steelers és a Browns is erősebb), így ez egy elég biztos tippnek tűnik.

 

Houston Texans (2018: 11-5)

 

A Ravensszel ellentétben a Texans nem gyengült a holtszezon alatt, bár azt sem mondhatjuk, hogy olyan sokat erősödött volna. A csapat GM-ügye sem azt mutatja, hogy minden rendben lenne, Jadeveon Clowney egyelőre holdoutol, a támadófal még mindig csapnivaló, a sorsolás a legnehezebb az egész ligában, illetve továbbra is Bill O’Brien garázdálkodik Houstonban. A legnagyobb gond azonban az, hogy mindegyik csoportrivális megerősödött.

 

 

A Jaguars kerete legalább annyira tehetséges, mint a Texansé, és most még egy Bortlesnél jobb irányítót is sikerült szerezni (bár én Folesban nem látok túl sokat), a Colts egyértelműen Super Bowl-favorittá lépett elő a visszatérő Luck-kal, és az építkezés is szépen halad, a Titans pedig védő-és támadóoldalon is sokat javult, illetve a draftja is jól sikerült.

 

Jelenleg úgy néz ki, hogy van a Colts, illetve a maradék három, egy szinten lévő AFC South-csapat (Vegas szerint a Texans a 17. legerősebb a ligában, a Jaguars és a Titans pedig a 19. és 20.). A Houston bejöhet másodiknak, de meglepő lenne, ha ismét két csapatot adna a csoport a rájátszásnak.

 

+1: Los Angeles Chargers (2018: 12-4)

 

A Chargers alapvetően egy nagyon jó csapat, tavaly ez ki is jött. Ugyanakkor ez az elmúlt években szinte mindig igaz volt a franchise-ra, ennek ellenére valamin mindig sikerült elhasalni: hol a rúgók, hol a sérülések, hol az edzők, hol a bíráskodás babrált ki Riversékkel, a titkos favoritból pedig nem nagyon lett semmi.

 

A Chargers legutóbb 2008-ban és 2009-ben volt képes arra, hogy egymás után kétszer is PO-ba jusson, és bár idén ezt nem indokolja különösebben semmi, ha egy harmadik, kvázi meglepetéskiesőt kellene mondanom, akkor az a Chargers lenne (mindezt úgy, hogy a Kinek mennyire kemény sorozatunkban csoportgyőztesnek jósoltam). Nagyon remélem, hogy nem így lesz, de annyira jellemző lenne a csapatra, hogy top 5-ösként a nyári edzőtábor első edzésén elveszítse mondjuk Philip Riverst egész szezonra.

 

Chicago Bears (2018: 12-4)

 

A Bears olyan az NFC-ben, mint a Ravens az AFC-ben. Tavaly az elit védelem és a remek támadórendszer elég volt ahhoz, hogy kompenzálja Mitchell Trubiskyt, de ez hosszú távon ez nem megoldás. Már csak azért sem, mert Vick Fangio lelépett, és ő legalább annyit tett hozzá a védelemhez, mint Matt Nagy a támadókhoz – emberállományban ugyan nem lett gyengébb a csapat, de a DC hiányát nagyon megérezheti a védelem.

 

Ez azonban csak a kisebbik baj. A gond az, hogy Trubiskynél pocsékabb játékot csak Lamar Jackson, Josh Rosen és Ryan Tannehill mutatott be tavaly a PFF szerint, és Nagy ide vagy oda, tavaly gyengébb osztályzatot kapott, mint újoncként John Fox alatt (szemre is látszott, hogy semmit nem fejlődött). Nagy egy támadózseni, de előbb-utóbb minden rendszerre lesz ellenszer, és ha a QB nem tud hozzátenni, akkor pont annyira lesz eredményes a Bears, mint tavaly volt a 49ers a csereirányítókkal.

 

Továbbá a csoport is erős, amit az is alátámaszt, hogy míg a Bearst a 8. legjobb csapatnak tartja Vegas, addig a Packers és a Vikings a 10-11. helyen van. Ugyanakkor utóbbi kettőnek sokkal jobb irányítója van, illetve a Lions is odaérhet (vagy legalábbis zavaró tényező lehet). A Bears-Packers-Vikings hármas között nincs egyértelmű favorit, a keresztbeverések miatt bőven benne van a pakliban, hogy lecsúszhat a rájátszásról a Bears.

 

Dallas Cowboys (2018: 10-6)

 

A Kinek mennyire kemény sorozatban azt írtam, hogy a Cowboys harcban lesz a csoportgyőzelemért, és ezt tartom is. A csapat rendben van, de a Texanshoz hasonlóan itt is fennáll az edzőkérdés: Jason Garrett nem a legélesebb kés a fiókban, és eddig még soha nem sikerült egymás után kétszer is PO-ba vezetni a csapatot.

 

 

Kellen Moore kinevezése OC-nek egy évnyi edzősködés után például elég meredeknek tűnik és nagyon csúnyán is elsülhet, illetve az sem segít, hogy nem nagyon lett erősebb a csapat a tavalyi évhez képest. Annyiban persze jó helyzetben van a Cowboys, hogy a Redskins és a Giants oda-vissza verhetőnek tűnik, és az elmúlt évek alapján Carson Wentz sem játssza végig egy alapszakaszt, de ez nem egy életbiztosítás. Vegas szerint egyébként le is csúszik a Cowboys a PO-ról, pont a hetedik legjobb csapat az NFC-ben.

 

 

+1: New Orleans Saints (2018: 13-3)

 

A Saints az egyik legerősebb csapat a ligában, nettó Super Bowl esélyes, ellenben például a Seahawksszal, de ha már meglepetés kiesőt kell választani, akkor a New Orleans adja magát.

 

Alapvetően nem tudom elképzelni, hogy a Saints ne jusson be, de a szezon végi leolvadás intő jel lehet. Szerintem ez elsősorban Sean Payton hibája volt, aki vagy rosszul időzítette a csúcsformát, vagy simán túlgondolta a dolgot (a Ramshez hasonlóan), így nem várok visszaesést a csapattól, de olvasni lehet olyan véleményeket is, hogy az egész Breeshez vezethető vissza. Ebben is lehet valami, Peyton Manningtől sem várta senki a visszaesést, 40 fölött bármikor beüthet a krach. A csoport is erős, egy gyengébb Brees-zel bőven benne lehet a pakliban egy meglepetés zakó – végül is egy 11-5-ös szezon sem mindig elég a PO-hoz.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!