Connect with us

Hír

Nem értette meg a szerződését, így letett a Texans Nick Caseiro megszerzéséről

A Texans bejelentette, hogy letett a Patriotsnál dolgozó Nick Caserio megszerzéséről, így a New England is visszavonta a feljelentését. A közlemény szerint a Texans nem volt tisztában bizonyos dolgokkal Caseiro szerződésében (egyes hírek szerint konkrétan azzal, hogy nem interjúvolhat más csapatokkal), amik meggátolják a megszerzését. Volt puhatolózás egy trade-ről, azonban a jelek szerint közel sem kerültek ehhez a felek.

Elég rosszul néz ki ez a helyzet a Texansnak, hiszen úgy rúgta ki júniusban a general managerét egy sikeres szezon után, hogy egy kifejezett jelöltje volt a GM-posztra, azonban az ő megszerzését elbaltázta, mert nem értette meg rendesen a szerződését.

Így folytatódik a GM-keresés Houstonban, teljesen nyitott lehet a verseny, azonban olyan verzió is létezik, hogy a Texans vár egy évet Nick Caseiróra – hiszen a 2020-as draft után lejár a szerződése -, addig pedig Bill O’Brien előrébb lépne, és az ügyvezető alelnök, korábbi Pats-alkalmazott Jack Easterbyvel (akinek ez szintén előrelépés) közösen igazgatnák a csapatot.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!