Connect with us

Érdekességek

Wentz és DeSean Jackson tökéletesen illenek egymáshoz

DeSean Jackson visszatért a Philadelphia Eagles csapatába a tavasszal egy trade keretein belül, az OTA-k során pedig kiváló riportokat lehet róla olvasni – ami persze nem meglepő, mégis csak OTA-kről van szó. Ez utóbbi igaz Carson Wentzre is, ráadásul a kettejük kapcsolata is jól alakul, az irányító nagyon sokszor nagyon jól találja meg elkapóját.

Persze az OTA-kből sok következtetést nem érdemes levonni. Abból viszont sokkal inkább, hogy DeSean Jackson nagyon jól illik Carson Wentzhez, már ami a megfutott route-okat illeti. A szélvészgyors elkapó pont abban jó, amiben az irányító is, ahogy azt az alábbi ábrán is láthatjuk (via SharpFootball) – és itt érdemes hozzátenni, hogy az Eagles nagyon sokat épít az analitikára, így nem véletlen, hohy épp Jacksonra esett a választásuk a holtszezonban.

Az Eaglesnek tavaly nem volt mélységi elkapója Mike Wallace sérülésével, így a játék ezen aspektusa nem működött igazán, ami gátolta a teljes offense kiteljesedését is. Tegyük be a csapatba DeSean Jacksont, és a probléma megoldva. Nagyon sok out, go, curl, dig route-ot láthatunk majd DJax-től a szezon során, és ha minden jól alakul a sasoknak, akkor nagyon sok hosszú összjátékot Wentz-cel.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások