Connect with us

Hír

300 ezer dollár miatt holdoutolhat a Raiders első köröse

A Raiders 1/24-es futója, Josh Jacobs még mindig nem írta alá az újonc szerződését és a hírek szerint komoly esély van arra, hogy nem is fogja megtenni az edzőtáborig, sőt, akár még holdoutolhat is. Mindezt 300 ezer dollárért.

 

Az újoncok szerződésével nem lehet variálni: minden fixen meg van határozva, az előírtnál nem lehet sem többet, sem kevesebbet fizetni. Gyakorlatilag csak azzal lehet játszani, hogy a szerződés mekkora része garantált – ez az első 23 választásnál, vagyis Josh Jacobs előttig nem volt kérdés, mindenki teljesen garantált szerződést kapott. Ahogy a futó utáni pickeknél is egyértelmű a helyzet: mindenkinek garantált az első három éve, a negyedikben pedig csak 300 ezer dollár nem garantált.

 

Hogy ennek mi értelme van, azt nehéz megmagyarázni, aligha azon a 300 ezren múlik a csapat pénzügyi stabilitása. Ennek ellenére úgy néz ki, hogy ez egy íratlan szabály és Jacobs pont a határvonalon áll (tavaly egyébként az első 22 játékos kapott teljesen garantált szerződést, vagyis idén eggyel kitolódott a határvonal) – és könnyen lehet, hogy emiatt holdoutolni is hajlandó.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások