Connect with us

Hír

A Chiefs hosszabbítás helyett elcserélheti Hillt

Miután Tyreek Hillt nem büntette meg az NFL a gyerekbántalmazási ügye miatt (nem talált semmilyen bizonyítékot a bűnösségére), az elkapó képviselői azonnal elkezdték forszírozni a hosszabbítást a Chiefsszel. Mivel a két fél álláspontja már az ügy kibontakozása előtt is távol állt egymástól, nem valószínű, hogy a csapat nagyon erőltetné most a dolgot – hosszabbítás helyett inkább a csere jöhet szóba.

 

 

Hill idén mindössze két millió dollárt keres, és ha jövőre szabadügynök szeretne lenni, akkor minimum hat alapszakasz-meccsen játszania kell (különben jövőre korlátozott szabadügynökké válna, vagyis még franchise taget sem kell használnia a csapatnak, hogy még egy évig magához láncolja). A szezont tehát szinte biztos, hogy nem üli ki, de az események fényében a holdout sem valószínű, így minden bizonnyal idén még olcsón fogja segíteni a Chiefst.

 

A csapatnak ez nyilván jó, nem kell dollár-tízmilliókat kockáztatnia, ráadásul 2020-ban értékesítheti is a játékost. Idén ezt már el is játszott a franchise taggel ellátott Dee Forddal, akiért egy második körös picket kapott a 49erstől. Ha Hill egy évig megússza az eltiltást, akkor már elég valószínűtlen, hogy újra elővegyék, így akár egy első kör végét is kaphat érte a csapat, de a második kör szinte garantált.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!