Connect with us

Minden ami NFL

Az új generációból, a csúcson lévőkből, vagy a veterán legendákból álló csapat a jobb?

Összeállítottunk egy álom-védelmet és támadósort a fiatalokból (25 éven aluliak), a csúcson lévőkből (25-30) és a veteránokból (30+) – itt az ideje, hogy megnézzük, melyik csapat győzne.

 

 

A csapatok tagjait kigyűjtöttem egy táblázatba – a kék színnel jelölt csapatrész szerintem a legerősebb, a zöld a második, a sárga pedig a leggyengébb. Az egységek után lehet szavazni az általatok legjobbnak gondoltra, illetve az összegzés után arra a csapatra, amelyik szerintetek legyőzné a másik kettőt. 

 

Offense

 

Patrick Mahomes MVP-címe fellelkesített, legalábbis ami a fiatal offense esélyeit illeti, de csalódnom kellett. A csúcson lévők és a veteránok között viszont nincs nagy különbség.

 

 

Mahomes tavaly parádés volt, de egy jó év után én még nem ájulok el senkitől – ha idén is így játszik (ez Mayfieldre is igaz), akkor a jövőben előzhetnek, de egyelőre csak a harmadik helyre voltak jók. Luckot sokra tartom, de egyelőre még nem tenném a jövőbeli Hall of Famer legendákkal egy polcra.

 

A futóposzt egyértelmű volt, a 25 év felettiek közül talán még a cseresorba sem férne fel senki. Ezzel viszont ki is fújtak a fiatalok, az összes többi poszton csak a harmadik helyet tudtam nekik adni. Az új elkapógeneráció egyelőre bőven hagy kívánnivalót maga után, az egyetemeken használt rendszerek miatt pedig a tight endeknek és a támadófalembereknek idő kell, hogy az egyetemről átálljanak a profi szintre (illetve egy-két kivételt eltekintve nem is olyan kiemelkedően tehetséges az utánpótlás). Az egyértelműnek tűnik, hogy a fiatalokból álló csapat a leggyengébb.

 

A legjobb korban lévő és a veteránokból álló csapatok között minimális a különbség. A támadófalemberek a korral csak jobbak lesznek, ha csak a kezdőket nézzük, akkor mindkettő mellett lehet érvelni – centerposzton pedig óriási a veteránok előnye. Elkapóposzton is csak a mélység miatt döntöttem a legjobb korban lévők mellett, Julio Jones és Antonio Brown még mindig top 5 kategória alsó hangon. A futók viszont egyértelműen lehúzzák az öregeket, 30 fölött nem nagyon van jó vagy akár stabilan kezdő RB, és a liga legjobb TE-jei is 25-30 év közöttiek. Összességében szerintem a 25-30 évesek csapata a legjobb, de bőven lehet érvelni az öregek mellett is.


Defense

 

A védelemmel is nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a támadókkal. A fiatalok egyetlen poszton tudtak relatíve kiemelkedni, mégpedig a linebacker-sorban, ami kvázi a védelem futóposztja – 30 éves kor fölött már annyira elkopnak, hogy nem nagyon van top játékos, míg Darius Leonardok vagy LVE-k újoncként tudnak All-Pro szintet hozni. A másik két korosztályban viszont ismét nincs jelentős különbség: ahogy az offense-nél a futók, most a linebackerek döntötték el a kérdést a 25-30 évesek javára.

 

 

A védőfal széle nálam egyértelműen a 30 fölöttieké. Mack egy elképesztő játékos, de nálam a liga legjobb pass rushere egyértelműen Von Miller, míg Cameron Jordan vagy Brandon Graham sokkal közelebb van Mackhez, mint a Lawrence-Flowers duóhoz. Hamarosan persze rajtuk is meglátszik majd a kor, de egyelőre ezt a kört simán hozták.

 

A védőfal belsejénél várható volt, hogy a Donald-Cox kettős behúzza a versenyt a legjobb korban lévőknek, jelenleg nincs náluk jobb. Hiába a jobb mélység, hiába van a a túloldalon Campbell, aki szintél All-Pro szinten játszik, illetve Watt, aki a sérülései előtt Donald szintjén játszott, ez nem elég Donaldék fölényének behozásához.

 

A linebackerről volt már szó, egyszerűen óriási a különbség, és a CB-poszton is egyértelmű a fölény a liga két jelenlegi legjobb cornerével (a poszt mélységéről nem is beszélve). A safetyknél viszont nem számít a kor, a liga legjobb FS-e még mindig Earl Thomas, Harrison Smithnél pedig nem nagyon van jobb SS, de még a Weddle-Jones duó is kezdhetne a másik két csapatban – de ez kevés a védelem első helyéhez.

 


 

Összegzés

 

Az egyértelmű, hogy a 25 év alattiak csapata a leggyengébb, a futó- és LB-posztokat leszámítva semmilyen téren nem tud kiemelkedni. A másik két csapat között viszont nincs nagy különbség.

 

A veterán irányítók szerintem egy polccal magasabban vannak, illetve összességében a támadófalat is jobbnak gondolom, legalább is ami a kezdőket illeti, illetve elkapófronton sem látok releváns különbséget. A tight end és a futóposzt viszont nem elhanyagolható, a Bell-Kelce duó óriási pusztítást tudna végezni, pláne az amúgy sem combos LB-sor ellen, a Graham-Peterson duótól nagyon nem vagyok elájulva. A védőoldalon a két falat ugyanolyan erősnek gondolom, csak más-más módon, ahogy a secondary is nagyjából azonos minőséget képvisel. A már említett linebacker sor viszont sokat számít, az egység egy óriási Achilles-sarok.

 

A veteránoknál két poszt is van, ahol nincs jelenleg Pro Bowl szintű játékos se, bár legalább a két talán talán legkevésbé fontos poszton. Azt nem merném állítani, hogy a 25-30 évesek csapata egyértelmű favorit lenne, de egy 1,5 pontos előny minimum jár neki. A végső sorrendem tehát: 1. All-Peak, 2. All-Over-30, 3. All-Under-25.

 


Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!