AJ Green a tegnapi edzésen futott egy go útvonalat Dre Kirkpatrick mellett, elkezdett bicegni, majd csak segítséggel tudta elhagyni a játékteret. Beszélt az orvosokkal, megütötte a kispadot és dühében ordított egyet, majd kiskocsival kellett levinni a pályáról.
Jól ráijesztett tehát a szurkolókra – főleg azokra, akik a helyszínen figyelték az eseményeket -, azonban az első diagnózis nem hordoz annyira rossz hírt, ugyanis csak egy bokaficamról van szó, így nem kell majd kihagynia téttel bíró meccset emiatt. Az előszezonban viszont a csapat óvatosan kezeli majd az elkapó helyzetét.
Green jövő héten lesz 31 éves, tavaly pedig csak 9 meccsen tudott pályára lépni, ezzel karrierje során először nem választották be a Pro Bowlba. Mindössze 694 yard jött össze neki 2018-ban – ez volt karrierje legrosszabbja. Idén szerződése utolsó évébe lép, a csapat tulajdonosa pedig azt mondta tavasszal, hogy nem fognak hezitálni új szerződést adni a klasszis wide receivernek.

Legfrissebb cikkeink
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!