Connect with us

Hír

Melvin Gordon: Remélhetőleg maradok a Chargersnél, de ami jár, az jár

Melvin Gordon jelezte a Chargersnek, hogy addig ne számítson rá a csapat, amíg nem kap új szerződést. Az álláspontja mellett továbbra is kitart, és bár nagyon reméli, hogy maradhat, legalább ugyanennyire szeretné, ha rendesen megfizetnék.

 

 

A Chargersnél szeretnék maradni, ez az otthonom. Nem fogok itt ülni és azt mondani, hogy “Nem akarok visszatérni, bla, bla bla”. Ez az a csapat, ami esélyt adott nekem. Velük kezdődött az életem. Megváltoztatták az életem. A 32 csapat közül a Chargers volt az, ami hívott engem. Ezt soha nem felejtem el. De most itt az esély, hogy új szerződést kapjak. Azt akarom, hogy megfizessenek. Remélhetőleg ez a csapat a Churgers lesz

 

– idézi a futót a PFT.

 

A 26 éves játékos idén 5,6 millió dollárt keresne. A futó elmondta, hogy nem kért egyelőre cserét, de kész távozni, ha ez kell ahhoz, hogy olyan fizetést kapjon, ami a teljesítménye – 28 futott TD-je a második legtöbb az elmúlt három évben, 10 elkapott hatpontosa a negyedik, míg 38 total TD-je a második legtöbb  – alapján jár neki.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!