Rolando McClain utoljára 2015-ben lépett pályára az NFL-ben, azóta határozatlan idejű eltiltását töltötte tiltott szerek használata miatt. Az NFL azonban újra engedélyezte a 2010-es 1/8-as linebacker játékát (miután ő maga kérvényezt ezt), így jövő héttől visszatérhet – mégpedig a Cowboysba, amennyiben a csapat igényt tart rá.
McClainnek élő szerződése van a dallasiakkal, idén pedig $5 milliót keresne. A liga szeptember 3-át tűzte ki dátumnak a visszatérésre, így a Cowboysnak eddig van ideje dönteni a sorsáról. Alapesetben egyből a rosteren landolna, így Jerry Joneséknak ki kellene vágniuk valakit a 53-as keretből, de sokkal valószínűbb, hogy inkább megszűntetik McClain szerződését, aki így szabadügynök lesz.
McClain első három szezonjában 38 meccsen kezdett a Raidersben, majd miután kivágták, a Ravens leigazolta, ahonnan viszont visszavonult. Egy évvel később visszatért, a Ravens pedig elcserélte Dallasba, ahol két év alatt 23 meccsen kezdett. A pályán egy jó kis játékos, de minden bizonnyal nem éri meg a fejfájást a Cowboysnak, főleg hogy a liga legjobb linebacker-sorával rendelkezik.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Hurrá Torpedó on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- kollernoel on Bill Belichick ma 73 éves
- atis123juve on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
3 éve fontosabb volt neki a purple drank mint a játék és a csapattársai. Nem hinném hogy benőtt volna a feje lágya, valószínűleg soha nem is fog, csak elfogyott a zsetonja.