Motorbalesetben meghalt Cedric Benson, a Bears 2005-ös 1/4-es futója. Benson mindössze 36 éves volt.
Benson volt a második futó az 1/2-es Ronnie Brown után, akit kiválasztottak a 2005-ös drafton. A tehetséges játékos karrierje ugyanakkor pocsékul kezdődött: 36 napig holdoutolt az újonc szerződése miatt, így hiába kapott végül 5 évre 35 milliót (ami ma is top 10-es lenne a posztján), rengeteg edzést kihagyott, ráadásul állítólag a csapattársai is megutálták.
Három évig viselték el Chicagóban, a személyisége és a sérülései miatt nem tudott kibontakozni, egyszer sem szerzett még 700 yardot sem. Ezután a Bengals szerződtette le egy évre 520 ezerért: 747 yardot futott, de látta benne a potenciált a csapat, még további három évig maradhatott Cincinnatiben. Minden szezonjában átlépte az 1000 yardos határt, de miután hisztizni kezdett amiatt, hogy rotálni fogják a futókat, Marwin Lewis kivágta.
Ezután a Packersnél próbálkozott (2012), ahol öt mérkőzés után lesérült és soha többé nem kapott munkát az NFL-ben. Soha nem volt Pro Bowler vagy All-Pro, viszont többször is letartóztatták, legutóbb 2018-ban, illuminált állapotban történő vezetés miatt.
Ha szeretnél a Fűzővel Kifelé! közösségéhez tartozni, kedvezményesen fogyasztani a Kandallóban vasárnaponként, vagy akciósan hozzájutni minőségi NFL-es ereklyékhez, vagy csak szeretnéd a munkánkat támogatni, itt a tökéletes alkalom – Legyél te is FK! Klubtag!

Legfrissebb cikkeink
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
- A Steelers egy veterán elkapót, a Packers egy korábbi első köröst igazolt
- A Browns leigazolta Diontae Johnsont
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
- vicgeordie on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Tusko Hopkins on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Cheetah008 on Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Zotya on Hunter Renfrow visszatér!
- Miloo on Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
mint Bears-es emlékszem rá a madden 08-ból… amúgy azon gondolkoztam, hány ilyen eltékozolt tehetség van, akiben annyival több volt, csak egyszerűen hülyék voltak (vagy a környezetben hülyültek el, amiben felnőttek)…
Nédda, még egy valódi Bearses! Eddig azt hittem, hogy rajtam kívül nincs még egy ilyen ütődött…
Amúgy leírhatatlanul sokan vannak ilyenek, zömükről semmit sem tudunk. Rengeteg film állít emléket az ilyen sorsú elkallódott zseniknek.
olvasom a blogot már egy ideje de vannak időszakok, amikor eltűnök :D
Azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy egy kellően okos embert egykönnyen rá lehessen venni, hogy berohanjon 10+ 120-150kg-s ember közé, akiknek a felének az egyetlen célja, hogy jól ráessenek. És ezt évekig csinálja.
Ez amúgy egészen jól hangzik, de ha párhuzamokat keresünk, akkor elég hamar kiderül, hogy egy fikarcnyival sem kevésbé nagyobb ökörségre vesznek rá éveken át embereket más szakmákban, amiről azt hinnénk, hogy intellektusfüggő… ;)
Szóval az elkallódás oka nem törvényszerűen a játékos szellemi kapacitásában keresendő.
Azért ez napról-napra sokkal jobban fáj, mint a többi elrontott pályaválasztás. Menet közben több jelzés is érkezik a delikvenshez ;)
Egy kellően okos ember már 16 évesen milliárdos, és 30 elött már halott.
A hülyébbek (te,én,zeke,stb..) meg próbálják csinálni azt amiben a legjobbak.
10-20-30-stb évig,amíg lehet.
Azért a kellően okos ember 30 előtt nem hal meg, mert az hülyeség. Inkább megoldja, hogy 60 évesen is úgy teljesíthessen, mint 30 évesen. ;) Még ez a picurka bolygó is ad annyi látni-, felfedezni-, élveznivalót, hogy ritka nagy barom, aki 16 éves milliárdosként kihagyja azokat.
A futó zsenik, mint Elliott, Barkley vagy Gurley úgy nőtt bele ebbe a sportba, hogy a védők félnek, ha szerelniük kell őket. Annyira kiemelkedtek.Még az egyetemen is látni nem egy olyan teljesítményt, hogy a védők képtelenek szerelni a futót. Sőt én még az NFL-ben is láttam tavaly, hogy a Jags védők nem erőlködtek a tank Henry utjába kerülni.
Hát akármilyen balhés is volt, ez azért szomorú, főleg ennyi idősen.
2005-ben évi 7M egy futónak? :O A régi szép idők, amikor még az újoncok szivatták a csapatokat…. :)