Az idei Hall of Fame class tegnap megkapta arany zakóját, ma pedig hivatalosan is beiktatásra kerül Champ Bailey, Pat Bowlen, Gil Brandt, Tony Gonzalez, Ty Law, Kevin Mawae, Ed Reed és Johnny Robinson. Mindeközben egy bejelentés is érkezett az NFL részéről a jövő évi classra vonatkozóan. Annak érdekében, hogy még jobban megemlékezzenek az NFL 100. szezonjáról és a liga történelméről, 2020-ban egy különleges, centenáriumi classt fognak beválasztani a Hall of Fame-be, ami akár 20 új tagot is jelenthet.
Öt modern-éra játékos kerülhet be jövőre, illetve 10 senior (aki legalább 25 éve vonult vissza), mellettük pedig három úgynevezett contributor (mint például idén Gil Brandt vagy Pat Bowlen), és két edző. Látható, hogy leginkább a seniorok részesültek előnyben, ennél jobb esélye nem lesz azoknak, akik már nagyon régóta várnak, de még nem kerültek be. Ez nyilván nem véletlen, a Hall of Fame elnöke, David Baker kiemelte, hogy sokan vannak, akik átcsúsztak a rostán, de helyük van a Dicsőségek Csarnokában, azonban sokan elfelejtették már a történetüket.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
fantasztikus… jövőre írhatom 20 emberrel a szokásos hall of fame posztomat… #semmisejó #majdszétbontomsorozatra
Szerintem már most nekieshetnél, hogy kik az esélyesek. Igazán nem lesz hosszú lista, alig száz név… :D
Még egy ilyen panasz és meglesz az a húszas lista hosszabítva bicskéig…
Jay Hilgenberg, William Refrigeator Perry, Olin Kreutz…
Nem akarod inkább te átvállalni? :)
Simán bevállalnám, de akkor csak Bearses lenne a listán :D (rohadt nagy meló, más témakörben csináltam már ilyeneket, teljesen megértem rowit, hogy megrettent tőle :D )
az előző kb 4-5 évben én írtam ezeket, de azok 7-8 fős évjáratok voltak. az se volt két perc, hogy azért minőség is legyen benne, de hát 20? sztem egyébként háromrészes sorozat lesz.
Ha tisztességesen akarod elkészíteni, nem csak szimpla fordításokat mások munkájából, mások összeállításából(megjegyzem az is bőven elég nagy meló átnézni az összes írást, véleményt, etc…), hanem saját véleményt, tippeket hozzátéve, átnézve a kimaradtakat cirka 30-40 év HoF választásaiból és még azokat, akik a javasoltak közül is lemaradtak, holott megérdemelték volna a jelölést, na, akkor rendesen belegebedsz. Anno én is szívtam ilyenekkel, aztán persze lapogatták a vállamat, de azzal nem voltam kisegítve. Ezért mondtam, hogy ez rohadt kemény dió lesz, fogadd őszinte részvétem. ;)