Két hét múlva találkozik Winnipegben a Green Bay Packers és az Oakland Raiders az előszezon harmadik fordulójában, és a jelek szerint nem igazán kell aggódnia a kilátogató szurkolóknak a beengedésnél vagy a mellékhelységeknél torlódó sorok miatt. A 33 ezer férőhelyes stadionba ugyanis eddig mindössze 8944 jegyet adtak el, ami ugyebár kevesebb, mint 30%-os kihasználtságot jelent.
Ez részben jelentheti azt, hogy az amerikai focinak nincs nagy nézőközönsége arrafelé, de talán méginkább azt, hogy irreálisan drágák a jegyek a mérkőzésre. A ticketmaster oldalon erre a találkozóra $127 a legolcsóbb jegy, míg az alapszakaszbeli Packers-Raiders összecsapásra $111 a legolcsóbb jegy.
Érti bárki is, hogy egy előszezonmeccsre – még ha a harmadikra is, ahol hagyományosan a legtöbbet játszanak a kezdők -, tehát egy kicsit komolyabb edzésre miért drágább a jegy, mint egy alapszakaszmeccsre ugyanezen csapatok közt?

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Akár azt is jelentheti, hogy az emberek jól meg vannak a CFL-lel. Simán megértem őket, hogy azt ők elég szórakoztatónak találják ahhoz, hogy egy preseason meccs ne hozza lázba őket.
hát, elvagyok én a HFL-lel ha úgy van, meg elég szórakoztatónak találom, de ha NFL-meccs jönne a Hidegkutiba, csak kinéznék :D
De amíg a HFL csapatokban, a legmagasabb szintet képviselő importok 4. vagy 3.osztályú egyetemekről érkeznek (javíts ki ha rosszul mondom), addig a CFL-ben volt NFL játékosok játszanak. S bár 3.előszezon meccs, azért mégis csak a több játékidőt azok a játékosok kapják, akik pár év múlva a CFL-ben próbálkoznak majd. Így megértem, ha nekik ez nem akkora varázslat :)
Az nem kanadai dollar? https://images.app.goo.gl/NcqAYfYiwoNhXThA7
nope
Pedig egyszerű ez. :)
Nagyobbak a rendezési költségek. Például nem egy, hanem két csapatnak kell utaznia, vinni kell egy csomó cuccot, hogy a meccs hasonlítson egy NFL előszezon mérkőzésre, stb. Ez mind megdrágítja a rendezést. Ehhez hozzá kell tenni, hogy lehet, hogy most láthat NFL meccset Winnipeg lakossága, aztán már soha többet.
Nem mellékesen két héttel a mérkőzés előtt már elkelt elővételben 9000 jegy. Szerintem az nem rossz. Sőt! Most kezdjünk el haza példákkal jönni (foci :D), ahol mindezt igen csak megirigyelnék?
Előtte 6 nappal Iron Maiden koncert a városban.
Nincs pénz lóvéra.