Nem vitték túlzásba az edzők a pass interference szabálytalanságok challenge-elését: 16 meccsen mindössze 16 esetet néztek vissza a bírók, abból ráadásul kettőt saját megfontolásból a Bengals-Chiefs mérkőzés utolsó két percében, amikor hivatalból vissza kell nézni a gyanús eseteket.
Az egyetlen edző, aki megnyerte a visszanézést Adam Gase volt, ami egy 33 yardos büntetést eredményezett a Jetsnek. Ezen kívül csak 13-szor próbálkoztak az edzők a dologgal, minden alkalommal sikertelenül. Ez egyrészt jó, mert hiába rettegtek sokan attól, hogy repülni fognak a piros zászlók, az edzők még az előszezonban sem erőltették túlságosan a dolgot (nem mintha amúgy jogosak lettek volna a félelmek, 2+1-nél több challenge-lehetősége úgy sem lett volna a csapatonak). Ugyanakkor nem ártana, ha ez a következő három hét erejéig megváltozna.
A pass interference-ek visszanézhetősége egy elég drasztikus változtatás, így a későbbi viták elkerülése miatt jó lenne, ha alaposan letesztelnék a dolgot a csapatok az előszezonban. Így kialakulhatna egy kipróbált, mindenki által értelmezhető irányvonal arról, hogy mi számít pass interference-nek, vagyis milyen szituációban érdemes bedobni egy zászlót.
Némileg meglepő, hogy az NFL nem kérte meg külön az edzőket, hogy dobálják a piros zászlókat – ha valamire, akkor pont erre lenne jó a tét nélküli előszezon.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Peeeerszeeee, és majd megorrol rám a bíró, hogy rendre pluszmunkát adok nekik. Hülyének nézik ezek a HC-ket?
A piros zászlót csak valóban fontos és egyértelmű helyzetekre lesz érdemes dobálni, ahogy eddig is.
Bizony .”D
https://www.youtube.com/watch?v=HZWbYZy9FV4