Az NFL 1998-ban egészségügyi szempontokra hivatkozva betiltotta az akkor népszerű sötét visorokat – mert például ha kiütnek egy játékost a pályán, nem lehet látni a szemét, és kockázatos lenne levenni a sisakját. Ugyan ezek továbbra is csak orvosi indokra hivatkozva viselhetők, mostantól engedélyezett lesz a világos színű visorok viselete. Pontosabban egy modellé.
Az NFL ugyanis hatalmas, négy évre szóló szponzori szerződést kötött az Oakley-vel, így a márka Prizm Clear nevű, rózsaszínes visorja mostantól viselhető a mérkőzések során. Ezeknek a visoroknak köszönhetően állítólag élesebben látnak a játékosok a pályán, és a térérzékelésük is jobb. Már a Pro Bowlon és az előszezonban is sokan tesztelték ezt a modellt, és pozitívak voltak a visszajelzések.
A Prizm Cleart arra a célra hozták létre, hogy a pályán lévő színek jobban kikristályosodjanak. Állítólag a labda és a vonalak is jobban elütnek a pályától a viselete közben. A fényt képesek megszűrni úgy, hogy a természetes éleslátás javuljon. Bizonyos dolgokban erősíti az érzékenységet, több kontrasztot és mélységérzetet ad.
A partnerszerződés értelmében mostantól a sisakokon látni fogunk egy Oakley logót is – a Nike pipa és az NFL logó mellett nem is szerepel más a felszereléseken, így elég nagy dolog ez az Oakley számára – és minden bizonnyal elég sok pénz a ligának.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Lupét nem adnak hozzá, hogy lássák az apróbetűs részt is?
És ez kompatibilis AB sisakjával? :)