Connect with us

Minden ami NFL

FK! Top 50 ’19 – II. rész

Idén is összeállítottunk egy konszenzus listát az 50 általunk legjobbnak gondolt játékosról. A második részben a 31-40. helyezetteket mutatjuk be: ezt a szekciót uralják a fiatal védők, de itt foglalnak helyet a liga legjobb tight endjei és néhány prime időszakán túli veterán is.

 

 

 

A listát négy szerkesztő (renningan, balentin, leonidasz007, katonadani) az alapján állította össze, hogy szerinte ki jelen pillanatban az 50 legjobb játékos a ligában, kicsit inkább a következő szezonra, mintsem az előzőre reflektálva. A pontozási szabályzaton kicsit változtattunk a tavalyi évhez képest, ugyanis mivel csak négyen állítottunk listát, így nem lett volna célszerű figyelmen kívül hagyni a legalacsonyabb és legmagasabb pontszámokat – így a négy lista alapján a legmagasabb pontszámot kapó játékosok fértek be a top 50-be.

 

A lista korábbi játékosai:

Top 41-50: 

50. Baker Mayfield, QB, Cleveland Browns
49. Deion Jones, LB, Atlanta Falcons
48. Travis Frederick, C, Dallas Cowboys
47. Marshon Lattimore, CB, New Orleans Saints
46. Chris Harris, CB, Denver Broncos
45. David DeCastro, G, Pittsburgh Steelers
44. Quenton Nelson, G, Indianapolis Colts
43. Tyreek Hill, WR, Kansas City Chiefs
42. Ezekiel Elliott, RB, Dallas Cowboys
41. Mitchell Schwartz, OT, Kansas City Chiefs

 

40. Lane Johnson, OT, Philadelphia Eagles, 48 pont

Tavalyi helyezés: 22.

Idei helyezések: 30., 32., 43., 50+

 

Johnson évek óta az Eagles támadófalának egyik legbiztosabb pontja és tavalyi kicsit gyengébb éve ellenére is a legjobb tackle-ök között volt, mindössze négy sacket szereztek róla, ami top10-es teljesítmény. Ha mindez nem lenne elég, akkor a futáshoz nyújtott támogatásban is elsőrangú.

39. George Kittle, TE, San Francisco 49ers, 48 pont

Tavalyi helyezés: –

Idei helyezések: 28., 35., 42., 50+

 

Kittle üstökösként robbant be idén és rögtön a második legjobb tight end helyet kapta meg a listánkon. Szócséplés helyett szerepeljen itt egyetlen statisztika, ami megmutatja, hogy milyen játékerőt képviselt. Soha nem szerzett még annyi yardot elkapás után senki, mint Kittle a tavalyi szezonban. 873 elkapás utáni yardja rekord, nem csak a tight endeknél, de minden NFL-játékosnál. Közel 200 yarddal jobb, mint amit bármelyik TE bemutatott valaha.

38. Tyron Smith, OT, Dallas Cowboys, 48 pont

Tavalyi helyezés: 26.

Idei helyezések: 21., 38., 46., 50+

 

Smith évek óta az egyik legmegbízhatóbb és legjobb tackle a ligában. Tavaly minimális visszaesést tapasztalhattunk a Cowboys támadófalában és az ő játékában is, de még mindig jócskán a ligaátlag felett teljesít. Az elmúlt három év alatt ő engedte a negyedik legkevesebb nyomást a tackle-ök között és a futást is elsőrangúan szolgálja ki.

 

37. Earl Thomas, S, Baltimore Ravens, 55 pont

Tavalyi helyezés: 20.

Idei helyezések: 22., 25., 50+, 50+

 

Thomas minden bizonnyal a sérülésének köszönheti a visszaesést listánkon, mert nagyon nehéz kitalálni, hogy milyen formában tér vissza és el tudja-e egyáltalán érni azt a teljesítményt, amit előtte mutatott. Minden bizonnyal ez a bizonytalanság az oka, hogy nem mindenkinél kapott helyet a listán, mert kiesése előtt játéka nem mutatott semmiféle hanyatlást. Így is a liga legjobb free safetyjeként kapott helyet a top50-ben.

 

36. Antonio Brown, WR, Oakland Raiders, 58 pont

Tavalyi helyezés: 4.

Idei helyezések: 22., 39., 41., 44.

 

Az egyik legnagyobb visszaesőnk tavalyhoz képest Brown, aki top5-ös tagságát cserélte fel egy 36. helyre. Valószínűleg ez a minősítés a hozzáállásának (is) köszönhető, ami finoman szólva sem volt példaértékű az elmúlt évben. Lehet talán szigorúak is voltunk vele, mert a pályán mutatott teljesítménye nem esett ilyen drasztikusan vissza, mert a 104 elkapott labda közel 1300 yard és 15 touchdown mellett nem piskóta, de ideje ismét a focira koncentrálnia.

 

35. Jalen Ramsey, CB, Jacksonville Jaguars, 60 pont

Tavalyi helyezés: 17.

Idei helyezések: 16., 38., 39., 50+

 

A másik legnagyobb visszaesőnk tavalyhoz képest a Jaguars fiatal cornere, aki érezhetően megsínylette a csapata szenvedését. A félreértések elkerülése végett, Ramsey nem játszott rosszul, továbbra is a liga legjobbjai között van posztján, de nem tudott annyira domináns lenni, mint egy évvel korábban. A képességei viszont nem gyengültek, így ha a szövegelés helyett a játékra helyezi a hangsúlyt, akkor visszaveheti a top20-as helyét.

 

34. Jamal Adams, S, New York Jets, 66 pont

Tavalyi helyezés: –

Idei helyezések: 31., 33., 34., 40.

 

Adams a modern safety prototípusa. Gyors, nagy területet képes bejátszani és kevés szerelést ront. Egyaránt veszélyes az ellenfelek irányítóira (22 nyomásgyakorlás) és öli mesterien a futást. Mindezek mellett nagyon jó labdaérzéke is van, valamint a hátsó alakzat vezérszerepét is rá lehet bízni. Nem is kellett több neki két évnél, hogy a második legjobb safety legyen a listánkon.

 

33. Myles Garrett, Edge, Cleveland Browns, 67 pont

Tavalyi helyezés: –

Idei helyezések: 24., 27., 35., 50+

 

Garrett körülbelül azt a teljesítményt nyújtotta, amit vártunk tőle. Kristálytiszta 1/1 volt két éve és ennek megfelelően már második évében domináns tudott lenni. Rögtön 15 sacket ért el, ami posztján a harmadik legtöbb volt, tette mindezt úgy, hogy óriási terhelésnek volt kitéve, több mint 1000 snapet játszott, kevés pihenővel. Kivételes erő és atletikusság jellemzi, kevés játékosnak nagyobb a plafonja jelenleg.

 

32. Travis Kelce, TE, Kansas City Chiefs, 67 pont

Tavalyi helyezés: 24.

Idei helyezések: 5., 40., 41., 50+

 

Gronkowski visszavonulásával Kelce lett a poszt abszolút királya, de nem alaptalanul. Már a tavalyi szezonja is fergeteges volt, de idén talán ő profitált a legtöbbet a Chiefs rendszeréből és Mahomes virágzásából. Az elmúlt három évben neki volt a legtöbb 15+ yardos elkapása, a legtöbb elkapás utáni yardja és first downt érő elkapása is. A legjobb korban van és egyelőre minden körülmény neki kedvez. Megérdemelten a legjobb tight end a listánkon.

 

31. Chris Jones, DT, Kansas City Chiefs, 69 pont

Tavalyi helyezés: –

Idei helyezések: 25., 26., 37., 47.

 

Nem sok igazán jó teljesítmény volt a Chiefs védelmében, de Jones mindenképpen kiemelkedőt nyújtott. A belső védőfalemberek közül csak Cox és Donald helyezte többször nyomás alá az ellenfél irányítóit a tavalyi évben, mint a Chiefs fiatalja. A passzsiettetésen kívül futásmegállításban is a legjobbak között a helye, egyértelműen a védelem vezére lehet jövőre. Az egyetlen kérdés vele kapcsolatban, hogy mennyire fog tetszeni neki az új 4-3-as rendszer.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!