Az idén visszavonult Rob Gronkowski egy New York-i eseményen beszélt Andrew Luckról, és a visszatérés lehetőségéről. Elmondta, tudja, milyen helyzetben van Luck és megérti, hogy a visszavonulás mellett döntött, hisz ő is hasonlókon ment keresztül.
Átérzem Luck helyzetét. A Super Bowl győzelem után az ágyban sírtam a fájdalomtól. Belső vérzésem volt, négy hétig nem tudtam aludni a combsérülésem miatt. A futball leterített. Vissza tudnék térni, de mentálisan távolról sem állok készen rá
– idézi a klasszis TE szavait a PFT.
Gronk helyzete nagyon hasonló Luckéhoz, karrierje során rengeteg ütést szenvedett el és nagyon sokat volt sérült – legutóbb épp a Super Bowlon sérült meg:
Thanks to this hit in the Super Bowl, #Patriots TE Rob Gronkowski’s thigh required special treatment, including getting fluid drained from the area. No long term issues are expected. pic.twitter.com/l7ybdC1OF1
— Michael Giardi (@MikeGiardi) February 20, 2019
A combsérülése nem volt olyan súlyos, hogy veszélyeztesse a karrierjét, a szezon kezdetére akár 100 százalékos állapotban is lehetett volna. De nem meglepő, hogy egy “évtizednyi fájdalom” után elege lett a dologból.
Ritka nagy marha lenne, ha visszatérne. Mindene megvan, mindent elért, olyasmiket, amiket Luck sosem fog és amiért minden kölyök a pályára lép(bajnok akarok lenni, gyűrűt az ujjamra, Pro Bowler lenni, aranyszínű zakót a HoF beiktatásomon, etc, etc), és az egészsége a hátralevő évtizedekre sokkal fontosabb, mint még egy szezon a pályán.
Egyetértek. Neki már nincs feljebb, csak a hátralévő életét tenné tonkre.
Persze van egy érzelmi zsarolási lehetőség, hiszen számos barátja van ott, akik szeretnének még egy gyűrűt… De ha van esze inkább bulizik. Amúgy mindig van még feljebb, mindig van még egy rekord, amit meg kellene dönteni, de felesleges. Ő már legenda.
Nem hiszem hogy a barátai (volt csapat társak) gronktol várják hogy nyerjen nekik még egy gyűrűt. A barataiban benne van hogy megcsinálják megint.
Ráadásul, ha jól tudom, ő nagyon tudatosan gazdálkodott is… így pénz gondja nem lesz.
Na meg a kövi 20 évben bármit el lehet adni a képével. :D
Gronk! Várunk vissza!
Ha a rajongó szól belőlem, azt mondom, hogy jöjjön vissza. Ha meg a józan ész, a realitás, akkor megkérdezném tőle: “Normális vagy, bazzeg?!”
Félelmetes miket bírnak ki ezek a srácok. Ez a SB ütközés NFL-szinten nem is tűnik vészesnek (persze tízből kilenc földi halandó belerokkanna egy ilyen Barron-Littleton ollóba), de ha meghallod utána, hogy szerencsétlen egy hónapig nem aludt 20 percnél hosszabbat és hogy 1 liter folyadékot szívták le a combjából utána, önkéntelenül is azt mondod, hogy vissza ne gyere te ökör. Főleg úgy, hogy neki ennél szinte csak komolyabb bajai voltak…
A gyermekkori álmoknál, vágyaknál kevés nagyobb motiváció akad, amikért sokszor elképesztő terheket is vállalunk, vagy ha mégsem, akkor összeroppanunk, ha szembesítenek vele, mivé szerettünk volna válni és mi lett belőlünk. Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novellája is erről szól.
https://csicsada-irodalom-birodalom.blogspot.com/2011/11/karinthy-frigyes-talalkozas-egy.html
Gronk vélhetően teljesítette, amire vágyott és ezért qrvára irigylem…
És akkor ott vannak a Lawrence Taylorok, a Cápák, a Minden héten háború őrültjei, akik “csak még egyszer hadd mehessek ki a pályára, csak még egyszer hallhassam a tömeg tombolását, amikor csodát művelek, az sem érdekel, ha el kell tompítani az agyamat, az sem, ha beledöglök, csak még egyszer…” és teletolják fájdalomcsillapítókkal és kifut a pályára, hogy nagyjából ott pusztuljon el, de még feléledve megkérdi: Mester, lenyomtam?