Jay Gruden hivatalosan is bejelentette, amit eddig is sejtettünk, azaz hogy Case Keenum lesz a Washington Redskins kezdő irányítója a Philadelphia Eagles elleni első fordulós találkozó során.
Ez tehát azt jelenti, hogy az újonc Dwayne Haskins még nem áll kész, vagy nem akarják bedobni a mély vízbe. A jövő persze az övé, azonban egyelőre nem kapja meg a stafétát. Az is jó kérdés, hogy mi lesz Colt McCoy sorsa, aki egyelőre sérült és nem áll a csapat rendelkezésére.
A támadósor Keenum körül nem lesz valami ütős, a támadófal Trent Williams nélkül ingatag lábakon áll, az elkapó szekció az egyik legrosszabb a ligában, így minden bizonnyal a futójáték lesz hangsúlyos a fővárosban.
Keenumnak ez lesz a negyedik csapata négy év alatt, ahol kezdeni fog. Tavaly a Broncosban nem játszott valami jól, 2017-ben kiváló volt a Vikingsban, a 2016-os Ramsben pedig ugyancsak nem volt jó. Előtte a Texansnál is volt kezdő egyébként 10 meccsen át 2013-ban és 2014-ben.

Legfrissebb cikkeink
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
- A Steelers egy veterán elkapót, a Packers egy korábbi első köröst igazolt
- A Browns leigazolta Diontae Johnsont
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
- vicgeordie on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Tusko Hopkins on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Cheetah008 on Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Zotya on Hunter Renfrow visszatér!
- Miloo on Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
Nincs egy másik macskád? Nem mondom, aranyos, de már kicsit unom…
És ő nem terjeszt toxoplazmózist:

Ez biztos? Merhogy ez egy fiatalkori kép és azóta sok helyen megfordulhatott a cicuka…
Mi a banat ez a McCoy mania? Ki a bust erdekel mi van vele?