Jason Pierre-Paul kapcsán teljesen egyértelmű volt már jó ideje, hogy nem fog készen állni a szezon kezdetére, Jerick McKinnontól viszont sokáig vártunk egy visszatérést, de egy lépést előre, két lépést hátra ütemben haladt a nyáron a felépülése. Mindketten sérültlistán fogják kezdeni a szezont.
JPP-nek az orvosok múlt héten engedélyezték, hogy megkezdje a rehabilitációt durva autóbalesete után, most pedig a reserve/non-football injury listára tette őt a Buccaneers, ami azt jelenti, hogy a szezon első hat meccsén biztosan nem léphet pályára. Persze eddig is ez számított a legjobb kimenetelnek, de az sem zárható ki, hogy a teljes szezont kihagyja. A csapatnál legkorábban novemberre várják a pass rusher visszatérését.
McKinnonnak tavaly a térdszalagja szakadt el, így kihagyta a teljes évet. Vártuk, hogy idén visszatér a szezonkezdetre, azonban a nyáron kétszer is rossz hírt kapott a térdével kapcsolatban és újabb kezelésekre szorult. Ian Rapoport információi szerint pedig IR-re fog kerülni a 49ers futója – a kérdés csak az, hogy már a mai napon, vagy csak a keretszűkítések után. Ez azért fontos, mert ha a ma este 10 órás határidő előtt kerülne IR-re, akkor biztosan ki kell hagynia a teljes szezont – ha csak holnap, vagy később, akkor visszatérhetne róla a szezon második felében.
Megemlíthetjük még Rodney Andersont, a Bengals futóját, akinek zsinórban második éve szakadt el a keresztszalag a térdében, így nyilván ő kihagyja a teljes évet.

Legfrissebb cikkeink
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
- A Steelers egy veterán elkapót, a Packers egy korábbi első köröst igazolt
- A Browns leigazolta Diontae Johnsont
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
- vicgeordie on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Tusko Hopkins on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Cheetah008 on Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Zotya on Hunter Renfrow visszatér!
- Miloo on Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst