Connect with us

Összefoglaló

Mit tanultunk az előszezon harmadik hetén? – Part I

A kezdők hagyományosan az előszezon harmadik hetében kapják a legtöbb szerepet, ebből kifolyólag pedig ezen a héten kapunk a legnagyobb rálátást a csapatok játékára. Természetesen ilyenkor is maximum egy félidőt játszanak full gázon a csapatok, de a második félidőben is megy a harc a rosterre kerülésért. Most az előszezon harmadik hetének első hat találkozójáról olvashattok.

 

New York Giants @ Cincinnati Bengals

 

A kiegészítő emberek jobbak, mint vártuk a Bengals offense-ben. Rodney Anderson, Auden Tate, Damion Willis és C.J. Uzomah is viszonylag jól szerepelt, főleg utóbbi kettő játékai és statisztikái voltak látványosak.

Daltonnak és Finleynek is fekszik a gyors, rövid passzos játék, az újonc iránytó egyértelműen megszerezte a második számú QB posztot.


New Yorkban tovább folytatódik a Daniel Jones show, az elsőkörös irányító ezúttal is jól játszott, pontos volt, szépen állt bele hosszabb dobásokba is és nem tűnt megilletődöttnek. Egyetlen hibája, hogy nem mindig érzi a nyomást, ami megint egy fumble formájában csúcsosodott ki.

Érdemes azonban hozzátenni, hogy a másodvonalas nevekből álló elkapó szekció továbbra is jól segíti őt és Manninget is, sokszor gyorsan szakadnak el, így irányítóik könnyen és pillanatok alatt szabadulhatnak a labdától.


A védelem egyik csapatnál sem játszott jól, különösen érezhető volt, hogy mindkét csapat linebacker posztja lyukas, a középtávoli, rövid passzok nagyon ültek a támadósoroknál.

 

Washington Redskins @ Atlanta Falcons

 

A Falconsnak sürgősen kezdenie kell valamit a támadófalával, mert passzblokkolásban egyelőre borzasztóak. A vezetőség igyekezett megerősíteni az egységet, de ebből csak futásblokkolás terén látszik valami. És ha már futójáték, akkor meg kell említeni, hogy a visszatérő Freeman egyelőre haloványabb, mint a másodéves Ito Smith.

Ugyanilyen kétségbeejtő a védelem helyzete is, ahol látványos rövidzárlat van majdnem minden drive-ban. Náluk már csak a special team kétségbe ejtőbb, ahol kicker és visszahordó probléma is van.


A Redksinsnél először játszott mérkőzésen a másodéves Guice és a csapat nem is fukarkodott rögtön teletömni labdával. A fiatal running back egyelőre kicsit rozsdásnak tűnik, de szépen látja a lyukakat és megküzdött minden yardért.

Az látszik, hogy az elkapóknak nem sok szerepe lesz idén sem a csapatnál. Azon kívül, hogy sokat fut a Washington, a passzok nagy részét továbbra is a tight endek és a futók kapják. Az irányítókból ezúttal alig láttunk valamit, de Case Keenum továbbra is pár hetes megoldásnak tűnik.

 

New England Patriots @ Carolina Panthers

 

Brady először lépett pályára az (elő)szezonban, de nem látszott rajta, hogy szüksége van időre, hogy belerázódjon a dolgokba. A támadófal kiválóan szuperált körülötte, így meglepetésre néhány hosszabb passzkísérletet is megengedett magának.

A Patriots offense továbbra is olajozott, megfelelő kombinációban mozog a passz-futás egyensúly, Sony Michel, Jakobi Meyers, Phillip Dorsett kapott ezúttal nagyobb hansúlyt, de a támadófal érdemli a legnagyobb gratulációt.

A védelemnél a pass rush továbbra is működik, ezt (majdnem) Newton bánta, akit rögtön az első drive-ban a földhöz vágtak és bizonytalan az egészségi állapota. Most Michael Bennett volt kiemelkedő a defensive line-ból.


A Panthers oldaláról ezúttal is a védelmet és különösen Brian Burnst lehet dicsérni, az elsőkörös passzsiettető ezúttal is két sacket szerzett és ő volt a legnagyobb veszélyforrás.

A támadófalat ellenben már nem nagyon lehet dicsérni, Matt Paradis rég játszott ilyen rosszul, Greg Little sérülést szenvedett és nem igazán ment a futójáték és a passzjáték sem.

 

Oakland Raiders @ Green Bay Packers

 

Nagyszerű ötlet volt ezt az összecsapást Kanadában játszani, főleg a harmadik héten, hogy így ebből a két csapatból semmit ne lássunk. A kezdőket mindkét csapat szinte teljesen kiültette, de még a cserék is egy rövidített és rossz állapotú pályán tudtak csak játszani, így sok sikert mindenkinek, aki ebből következtetéseket akar levonni.

A Packers oldaláról Tim Boyle irányító és Trevor Davis elkapó volt az este sztárja. Különösen Davis tette oda magát, aki öt elkapásból 78 yardot szerzett, de mellette volt egy end around futása és még a special team munkából is kivette a részét.


A Raidersnél Peterman villogott és ez már nem az első előszezon meccs volt, ahol jó teljesítménnyel jött le a pályáról. Még mindig nem vonnék le messzemenő következtetéseket vele kapcsolatban, de az önbizalmának biztosan jót tett ez az előszezon.

 

Miami Dolphins @ Jacksonville Jaguars

 

Josh Rosen nem hagyja, hogy eltemessék. Az eddigi előszezon meccseken is aránylag jó teljesítményt nyújtott, de a Jaguars ellen bizonyította, hogy legitim kezdő aspiráns. Nem gondolom, hogy már az első héten az lesz, de biztos vagyok benne, hogy a szezon egy pontján átveszi Fitzpatrick helyét.

Talán először játszott teljesen magabiztosan, kezelte a zseb összeomlásait és türelmes is volt. Nagyon kicsi a minta, amit láttunk tőle, de mindenképpen biztató.

A Miami védelem lassú átalakuláson megy keresztül, a fiatal játékosok közül ezúttal Charles Harris és Jerome Baker villogott.


A Jaguars először állt ki a vélhetően kezdő támadósorának nagy részével és végre láthattak biztató dolgokat is a szurkolók. Nick Foles határozottan jobban festett, mint Minshew, de ez nem meglepetés. A skill játékosok közül Fournette és Dede Westbrook magaslott ki, szintén nem nagy meglepetésre.

Az este sztárja azonban Josh Allen volt, aki ismét bizonyította mekkora steal volt a Jaguárok számára. Folyamatos nyomás alatt tartotta Fitzpatrickot, kiharcolt két negatív yardos szerelést és rossz döntésekbe üldözte a Dolphins kezdő támadósorát.

 

Baltimore Ravens @ Philadelphia Eagles

 

Egyik csapat sem játszatta a kezdő irányítóját, így a cseréké volt a terep. Az Eagles oldaláról a már visszavonult Josh McCown vitte el a showt, aki sokat játszott és nem egy visszavonult öregember benyomását keltette.

A veterán QB-nak jó teljesítményében nagy szerepe volt a támadófalnak, akik a Ravens jól teljesítő védelmét is be tudták lassítani és a kisegítő-személyzetnek is. Külön ki lehet emelni JJ Arcega-Whiteside-ot, aki 104 yardig és touchdownig jutott, de Greg Ward is 45 yarddal járult hozzá a produkcióhoz


Lamar távollétében a Ravensnél sem maradt el a jó irányítóteljesítmény. Trace McSorley talán kisebb meglepetésre az egész előszezon alatt jól játszott, megmutatta, hogy képes passzolni, de lábon is veszélyes.

Neki is volt azonban segítsége. A Ravens személyzetből mindenki legalább egy elkapással segítette, de Michael Floyd és Marquise Brown teljesítményét érdemes külön is kiemelni. Brown főleg a rövid yardos játékoknál jeleskedett, Floyd pedig inkább hosszú célpont volt.


A futás egyébként egyik csapatnál sem ment, de a kezdők távollétében ez talán annyira nem is meglepő.

 

A többi találkozóról hétfőn jövünk rövid összefoglalókkal.


Ha szeretnél a Fűzővel Kifelé! közösségéhez tartozni, kedvezményesen fogyasztani a Kandallóban vasárnaponként, vagy akciósan hozzájutni minőségi NFL-es ereklyékhez, vagy csak szeretnéd a munkánkat támogatni, itt a tökéletes alkalom – Legyél te is FK! Klubtag!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!