A Patriots a második körben választotta ki tavaly Duke Dawsont, most pedig egy hetedik körös cetlivel együtt Denverbe küldte, cserébe pedig mindössze egy hatodik körös picket kapott, írja Ian Rapoport. Mondhatnánk: csak a szokásos második körös DB-bust Bill Belichicktől.
Dawson 2/56-os volt, de egy sérülés miatt IR-re került, így egyetlen tétmérkőzésen sem lépett pályára 2018-ban. Idén ismét megkapta az esélyt a bizonyításra, de a pályán közel sem nyújtott eleget, így nem volt maradása – a Patriots a legtöbbet hozta így ki a dologból, bár gyakorlatilag így is egy 2018-as második kört és egy 2020-as hetediket adott egy 2020-as hatodikért.
Ritkán látunk ekkora mellényúlást Belichicktől, bár nem sokat számít, a Patriots secondaryje még így is top5-ös a ligában.

Legfrissebb cikkeink
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
No para idén jóvá tette az öreg.
Hát azért Joejuannak is voltak gyenge napjai a felkészülés során, de hátha…
Hát azért Joejuannak is voltak gyenge napjai a felkészülés során, de hátha…
Úgyis idén is a pecc nyer. Legjobb csapat a kedvencem. Meg amúgy is ott van Brady is aki meg a legjobb játékos a ligába. Idén is leírják aztán majd dob 6000 yardot meg 56 TDt. Többi játékos úgyse számít mert úgyis mindig Bradynek adják a gyűrűt. Ja meg az edző se rossz amúgy. Hajrá pecc!
Azért ugye tisztában vagy vele, hogy az “idióta korlátolt” az esetek többségében nem a Pats-szurkoló szinonímája :) Mitöbb, ha már QB-hipe… a fagyos tundra furcsa-természetű királyának is van egy-két agyzsugorított híve :)
Nem is tudom, hogy a kritikát nem tűrő Pats drukkerek, vagy a “pecc”-fóbiás haterek a viccesebbek.
Te GB drukker létedre többet szólsz hozzá a Pats cikkekhez, mint a saját csapatodról szólókhoz.
Nagyon rossz lehetett neked az elmúlt pár év Pats dominanciáját megélned. És nem úgy néz ki, hogy idén változna meg a helyzet.
De fel a fejjel, egyszer úgyis vége lesz :)
Úgy látom ez azért csak betalált ha már igy fáj pár embernek. Ha Packers cikk alá kommentelek, akkor jót tudok beszélgetni magammal, meg még 2 emberrel talán. Tedd bele egy cikkbe a Brady kulcsszót. kapsz rá 2-3 ezer klikket, meg 100 kommentet. Ez már csak ilyen bolt, attól még kivülről szánalmasan fest…
Jól megmondtad nekik ádika. Büszke lehet rád mindkét édesapád.
Valahol, valamikor olvastam BB mesterről, hogy nem a draft az erőssége, hanem a “kukázás”. Máshol elküldött játékosokból csinálja világverő csapatát, ahonnan hatalmas fizetésekért és szép draftjogokért elhordják Őket, majd újra indul ez a verkli.