A Jets szörnyen állt cornerback poszton, most azonban jöhet egy kis erősítés, méghozzá Indianapolisból. Adam Schefter információi szerint ugyanis a New York-i alakulat egy hatodik körös pickért cserébe megszerezte a CB Nate Hairstont a Coltstól.
Hairston 2017-ben ötödik körös játékos volt, 27 meccsen lépett pályára, 11 mérkőzésen volt kezdő, 65 tackle, 2 sack és egy interception a mérlege. Tavaly 34-szer vették célba, ebből 27 elkapást engedett 352 yardért és 3 TD-ért. Nem valami jó számok.
A Jets első számú, tavaly agyonfizetett, de ehhez képest gyengén teljesítő cornere, Trumaine Johnson sérült, illetve az ő helyét átvevő draftolatlan Kyron Brown sem bevethető, mindketten a combhajlítójukkal bajlódnak. Így Hairston mellett jelenleg a nem túl veretes Darryl Roberts, Arthur Maulet, Brian Poole trió számít a Jets három legjobb CB-jének, tehát egyértelműen nagy a baj.

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
Lassan nekiállhat a Colts is kiárusitást tartani…
Kár lenne. Egész pöpec kis csapatuk van. És Brisset sem reménytelen. A szezon felénél is ráérnek a tankolásra rámenni, ha mégis bedől a szezon.
Még így se lehetetlen a PO. Meg szezon vége felé többet is érnek a trade-k.
Miért is tennék? A csapat túl jó a tankoláshoz. A QB szituációt meg kell oldani, ez van.
Így van.
Jobban jártak volna, ha felszedik a tegnap kirúgott Benwikere-t.