A jelek szerint az NFL nagyon nem akarja, hogy Antonio Brown az általa választott és eddig hordott Schutt AiR Advantage sisakban lépjen pályára az idei évben, még akkor sem, ha az nem volt betiltva az NFL által. Legutóbb arról számoltunk be, hogy az NFL állítólag azt mondta Brown ügynökének, hogy ha talál egy olyan sisakot, ami 10 évnél fiatalabb, akkor játszhat benne – úgy tűnt, a sisak maga engedélyezett, azonban nem lehet 10 évnél öregebb, hiszen azokat automatikusan elutasítja a liga.
Úgyhogy Brown felkerekedett és elkezdett kutatni megfelelő sisakok után. Talált is párat, köztük egy 2014-eset, amit egy filmhez készítettek, illetve 2011-eset is. Arról viszont nem volt szó korábban, hogy ennek a sisaknak is külön át kell mennie a NOCSAE tesztjén, mielőtt az elkapó viselhetné azt. Az NFL pedig megtalálta a saját 2011-es példányát a sisakból, gyorsan letesztelte, és kimutatta, hogy nem felel meg az előírásoknak.
AB ügynöke tartja magát ahhoz, hogy az NFL-től azt az infót kapta korábban, hogy ha találnak egy fiatalabb verziót a sisakból, akkor az engedélyezve lesz. Ahhoz is tartja magát, hogy semmit nem mondott a liga arról, hogy ezt újra tesztelni kellene. Ezt egyébként alátámasztja az is, hogy a Schutt AiR Advantage nem lett betiltva az NFL által.
Így Brown tábora most úgy érzi, hogy az NFL direkt azért sietett a sisak tesztelésével, hogy azonnal megtiltsa Brownnak a viselését, aki így nem kap egy egyéves türelmi időszakot, mint amit például Tom Brady kapott tavaly a saját sisakja kapcsán.
Úgyhogy a helyzet tovább bonyolódik, amin nem segít AB alábbi tweetje sem.
NFL Niggas For Life ! Super Prejudice unbelievable! https://t.co/wRQvHAAV8T
— AB (@AB84) August 18, 2019
Várjuk a folytatást, mert hogy lesz, arra mérget vehetünk.
Ha szeretnél a Fűzővel Kifelé! közösségéhez tartozni, kedvezményesen fogyasztani a Kandallóban vasárnaponként, vagy akciósan hozzájutni minőségi NFL-es ereklyékhez, vagy csak szeretnéd a munkánkat támogatni, itt a tökéletes alkalom – Legyél te is FK! Klubtag!

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
Nem sok esze van, biztos a sisakja nem védte eléggé az agyát, azért ilyen hisztis kiscsaj már. Akassza szögre a sisakot, nem kár a hülyékért. Majd jön helyette másik elkapózseni.
Nem normális, az egyszer biztos…
Van néhány olyan munkahely, ahol kötelező egy bizonyos öltözéket viselni, akár öltönyt, inget, cipőt stb.-t. Ha az a szabály, hogy egy bizonyos módon kell megjelenni, akkor ez a szabály. Az NFL-es sisakokra is ez vonatkozik. Amennyiben Brown ehhez nem tartja magát, fizessen vissza mindent, amit kell, és tűnjön el a ligából. Van még néhány primadonna WR, akinek érdekes módon semmiféle baja nem volt a sisakkal, vagy ha volt, talált olyant, ami megfelelt nekik. Gruden is megszólalhatna már, mert gyanúsan csendben van ebben az ügyben is.
Akkor most a hardknocks ennek a ratyinak a sisakprobairol fog szolni?Le sem töltöm😤😭
első 2 részben mindössze egy NFL Network news item volt a sisakról, semmi több