Connect with us

Hír

A Patriots nem igazolta volna le Antonio Brownt, ha tud a zaklatásáról

A Patriots volt a leggyorsabb és azonnal lecsapott Antonio Brownra, amint a klasszis elkapó kirúgatta magát Oaklandből. Nem sokkal később egy nő nemi erőszakkal vádolta meg AB-t és polgári pert indított ellene. Ian Ropoport infói szerint a Pats nem igazolta volna le az elkapót, ha tud a perről.

 

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy később sem igazolta volna le, csak az óvatosság miatt előbb kicsit utána járt volna a helyzetnek. Utólag viszont már nincs mit tenni, kivágni Brownt pedig csak emiatt nem tervezi a csapat.

 

A legfrissebb hírek szerint Brownt az őt vádló nő már hónapokkal korábban megkereste és próbált peren kívüli megállapodást kötni. Brown viszont nem akart bele menni a feltételekbe, majd a polgári per hivatalos benyújtása után feljelentést tett zsarolás vádjával.

 

A legtöbb szexuális zaklatás-áldozat nem büntetőeljárást, hanem polgári pert kezdeményez. Utóbbihoz ugyanis elég 50 százaléknál magasabb bizonyosság, vagyis annyit kell bizonyítani, hogy inkább megtörtént az erőszak, mint nem (ez az Egyesült Államokban egy létező és megalapozott, legit dolog, még ha hülyén is hangzik). Polgári per esetén ugyanakkor a támadót nem lehet börtönbe juttatni, mindössze kártérítésre kötelezni. Brownt tehát börtönbüntetés nem veszélyezteti, bár az NFL-saját jogon még eltilthatja (ami némileg meglepő lenne, tekintve, hogy viszonylag sok polgári pert indítanak játékosok ellen különböző okokból, melyeknek legtöbb esetben a pénzszerzés a célja – komoly bizonyítékok kellenének Brown ellen egy eltiltáshoz).

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!