Connect with us

Coin Toss

Coin Toss – Week 1

A Patreon elindítása miatt több régi sorozatot újjáélesztünk, ezzel meghálálva a támogatást. Ezek egyike a Coin Toss, amelyben az aktuális játékhétre próbálunk minél objektívebb – statisztikák/tendenciák alapján – fogadási tippeket adni, most az első hétre gyűjtöttünk össze pár érdekesebbet.

 

 

Spread

 

Alapvetően nem fogunk foglalkozni sima “ki nyeri a mérkőzést” típusú fogadásokkal: ennek oka, hogy sokkal nagyobb esély van arra, hogy például a Redskins kevesebb mint 10 ponttal kapjon ki (1,9-es szorzó), mint arra, hogy nyerjen (4,5-ös szorzó). Persze ennek megfelelően a szorzó is kisebb, de két teljesen reális 1,9-es oddsszal már majdnem ott vagyunk, mintha egy kvázi esélytelen underdogra tennénk. Így első körben nézzük, mely spreadeket érdemes megfontolni.

 

  • Pittsburgh Steelers@New England Patriots (-5,5)

 

Ha van az NFL-ben olyan, hogy biztos tipp, akkor az a Patriots spread – ha minden héten a Patriotsra fogadunk, sokkal nagyobb eséllyel jövünk ki pozitívan, mint bármi mással. A címvédő hazai győzelmére jelenleg 1,4-szeres pénzt fizetnek a fogadóirodák, arra viszont, hogy 6 vagy több ponttal nyer már 1,9-es a szorzó.

 

A Patriots az elmúlt 16 meccsén 13-szor hozta a spreadet, a Steelers ellen hazai pályán pedig hatból négyszer 1998 óta. Az is a Patriots mellett szól, hogy 2004, vagyis Big Ben draftolása óta a Patriots 13-ból kilencszer nyert a Steelers ellen, hazai pályán pedig ötből négyszer – az az egy vereség is 2008-ban történt. Azóta Bostonban 3-0-s a Patriots mérlege a Steelers ellen, mindegyiket legalább hét ponttal nyerte meg (átlagosan 14,3 ponttal szereztek többet Bradyék). Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a Steelers hagyományosan rosszul kezdi a szezonokat az elmúlt években, már ha a spreadeket nézzük: az elmúlt nyolc évben csak egyszer nyertek azok, akik a Steelers spreadre tettek az első héten.

 

Under/Over-re nem érdemes tenni. Jelenleg 49 ponton van a line, de a két csapat szöges ellentéte a másiknak: a Steelers meccsein általában az over jön, a Patriotsén inkább az under, ez teljesen lutri.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

  • Baltimore Ravens(-6,5)@Miami Dolphins

 

A Dolphins jelenleg a liga leggyengébb csapata: borzasztó a támadófal, nincsenek fegyverek, a kezdő irányító Ryan Fitzpatrick, a védelem romokban. Hacsak nem történik valami csoda, akkor a Dophins ellen bármilyen héten lehet tenni – mint egy inverz Patriots. A Ravens legalább 7 pontos győzelmére jelenleg 1,86-os pénzt adnak a fogadóirodák, míg a sima győzelemre csak 1,32-est.

 

A tavaly szenvedő Dolphinst elnézve nem meglepő, hogy csak elvétve hozta a spreadet a rá fogadóknak (27 százalék), így már csak emiatt sem érdemes a Miamire tippelni. Ehhez jön az, hogy a Ravens az elmúlt nyolc Dolphins elleni meccséből hetet megnyert, ráadásul úgy, hogy mind a nyolcon hozta a spreadjét (2015-ben két ponttal kapott ki, de az is belefért). Az elmúlt két alkalommal (2016 és 2017) pedig 40-0-ra és 38-6-ra verte a Ravens a Dolphinst, vagyis meccsenként 36 ponttal. Most ennek az ötöde is elég lenne.

 

  • New York Giants(+7)@Dallas Cowboys

 

Ez elsőre elég csúnyának tűnik: a Giants sokan bottom 10 csapatnak tartják, míg a Cowboyst a rájátszásba várják, a hazai győzelem nagyon adja magát, a fogadóirodák is csak 1,29-es pénzt fizetnek a Cowboys győzelméért. Ugyanakkor a 7-es line túlságosan magasnak tűnik, a tavalyi Cowboys pedig messze nem a kiütéses győzelmekről volt híres (érdekesség, hogy pénteken még +7,5-es volt a spread és 1,22-es az odds a Cowboys győzelmére).

 

2018-ban Prescotték a 10 győzelmükből csak kettőn végeztek legalább nyolc pontos előnnyel (egyszer pont nyolc ponttal), ráadásul 9-3-as mérlegük volt az egy labdabirtoklásnyi különbséggel eldőlt meccseken, ez pedig hosszú távon nem fenntartható. Nem azt állítom, hogy kikapnak a Giantstől, de hogy nem gálázva fognak győzni, arra elég jó esély van, hiába a pozitív mérleg a csoportriválisok vagy épp a Giants ellen (az elmúlt négy meccset a Cowboys nyerte, bár tavaly egyszer sem sikerült 7 pontnál nagyobb különbséggel győzni). Továbbá a New York mellett szól az is, hogy az elmúlt hat meccsükön hozták a spreadet, amikor underdogok voltak  – ha ki is kap a csapat, azt kvázi becsülettel teszi.

 

  • Houston Texans(+6,5)@New Orleans Saints 

 

Bill O’Brien ide, Bill O’Brien oda, a Saints hagyományos szezon eleji szenvedése miatt megéri megkockáztatni a Texanst. Sőt, ha a Texans nem veszített volna el kilenc meccset a legutóbbi 11-ből, amikor underdog volt, akkor még a 3,4-es pénzt érő győzelmét is ajánlanám (a nagyon bátrak kipróbálhatják).

 

A Saints pocsékul kezdte az elmúlt öt évet: először 37-34-re kikapott a Falconstól 2014-ben, majd 31-19-es vereség a Cardinalstól, amit egy 35-34-es bukta követett a Raiderstől, az elmúlt két évben pedig a Vikingstól (29-19) és a Bucstól (48-40) sikerült kikapni a nyitóhéten. Mindezt úgy, hogy még a spread sem jött, így ha Breesék kitartanak a jó szokásuk mellett, akkor szinte ajándék az 1,86-os pénz a Texans spreadre.

 

Over/Under

 

  • Cincinnati Bengals@Seattle Seahawks (Over 44,5)

 

A Seahawks győzelme nagyon biztosnak tűnik hazai pályán, a bátrabbak akár a -9,5-ös spredet is megkockáztathatják, de ennél biztosabbnak tűnik arra fogadni, hogy 44,5 pontnál több születik a meccsen (1,9-es odds).

 

A Bengals védőfala az egyik legrosszabb a ligában, tavaly a 4. legtöbb yardot engedte futás ellen, miközben a Seahawks  a legtöbbet futotta. A vendégeknél a secondary sem a legjobb, de cserébe a Seahawks védelme sem emlékeztet a Legion of Boomra, hiába érkezett Clowney – tavaly is nyelte a yardokat a csapat, jó eséllyel idén sem lesz túl nagy előrelépés, pláne nem Reed eltiltásával, Clark Clowney-ra való cserélésével és Justin Coleman elengedésével (Ansah-ról inkább ne is beszéljünk). A gyenge védelmek pedig garantálhatják a sok pontot.

 

Ezt megerősítendő a Seahawks az elmúlt kilenc meccsén 53 pontot átlagolt az aktuális ellenféllel közösen, míg a Bengals közel hasonló mutatót tud felmutatni az első heti teljesítményeket figyelembe véve (az elmúlt kilenc évben hétszer is over lett a Bengals aktuális meccsének a line-ja).

 

  • Buffalo Bills@New York Jets (Over 41)

 

Egyelőre ki-ki meccsnek tűnik a két csoportrivális között, a 41 pontos line viszont nevetségesnek alacsonynak tűnik. A Jets védelme olyan szinten hiányos (a kezdő cornerek sérültek vagy formán kívül vannak, pass rusher pedig nincs is), hogy az ellen még Josh Allen is képes lenne alkotni,  ráadásul tavaly a Jets 31 pontot engedett hazai pályán meccsenként, ami a legtöbb volt a ligában. Cserébe az Adam Gase vezette és a Sam Darnold-Le’Veon Bell duó fémjelezte offense lehet olyan jó, hogy feltörje a Bills top egységét.

 

Nem feltétlenül kell itt 35-33-as végeredményre számítani, de már egy 24-21 is is 1,9-es szorzót ért. A két csapat New York-i mérkőzései amúgy is overbe szoktak fordulni (az elmúlt kilenc alkalomból hétszer), sőt: az elmúlt 12 egymás elleni meccsükből csak háromszor született 41-nél kevesebb pont, az elmúlt három alkalommal pedig átlagosan 52 pontot termeltek a csapatok.

 

  • Indianapolis Colts@Los Angeles Chargers (Under 44,5)

 

Andrew Luck visszavonulása nehéz helyzetbe hozta a Coltst, de az ismeretlen-faktor miatt nem ajánlanám nyugodt szívvel egyik spreadet sem. Az under viszont jöhet.

 

A Colts összességében nem egy rossz csapat – a védelem jó, ami a gyenge Chargers-támadófal ellen sokat számíthat, Luck hiányában pedig jó eséllyel sokat fog futni és próbálja majd kontrollálni az órát. A Colts ráadásul még Luck-kal együtt is csak átlag 39 pontos meccseket játszott az utóbbi kilenc alkalommal, de Riversék elmúlt négy meccsén is kevesebb mint 44,5 pont (43) született.

 

  • Denver Broncos@Oakland Raiders (Under 42,5)

 

Izgalmas hétfő esti rangadó lesz, bár valahol szomorú, hogy ennek oka elsősorban Antonio Brown hepciáskodása. A remek elkapó kivágása nem tett jót a Raiders pontszerzési esélyeinek, pláne nem a nagyon jónak ígérkező Broncos védelemmel szemben. Szerencséjükre a Joe Flocca vezette támadósor sem tűnik halálosnak, így egy szenvedős, brusztolós, kevés pontos meccsre van kilátás.

 

Érdekesség, hogy a Broncos legutóbbi kilenc mérkőzésén egyaránt under lett a jó tipp, ezeken mindössze átlag 39 pontot szereztek a csapatok. A Raiders hasonló arányokkal büszkélkedhet a csoportriválisokkal szemben, a legutóbbi kilenc csoportrangadójából nyolcszor maradtak a line alatt a csapatok.

 

Akikre nem érdemes fogadni

Három mérkőzés van, ami a szokottnál is nagyobb lutri. A Falcons-Vikings mérkőzésen két remek keret csap össze, amelyekről igazából nem tudjuk, hogy mire is képesek. Nincs igazi favorit, cserébe ha a tavalyi formájukat hozzák, akkor egy pontszegény, szoros meccs lenne a végeredmény, míg ha kijön a keretben lévő tehetség, egy pontgazdag gála várható.

 

Hasonló a helyzet a Lions-Cardinals és a Bucs-49ers meccsekkel is. Előbbin fogalmunk sincs, mire lesz képes az átalakuló Lions-offense, a túloldalon pedig egy eddig ismeretlen edző és egy 1/1-es irányító fogja vezetni a támadósort, míg utóbbi párosítás a visszatérő Bruce Arians és Jimmy Garoppolo miatt rejtély.

 

Természetesen nekünk sincs varázsgömbünk, és mint tudjuk, az NFL-ben bármi megtörténhet, egy utolsó másodperces Hail Mary-passz vagy egy elrontott szerelés is boríthat mindent. A cikkben összegyűjtött statisztikák semmire sem jelentenek garanciát, így mindenki csak saját felelősségre próbálja ki a szerencsejátékot.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!