Connect with us

NCAA

College Football ’19 – Week 5

A 2019-es egyetemi fociszezon kezd egyre jobban kibontakozni, bizonyos helyeken körvonalazódnak az erőviszonyok, másutt pedig egyre nagyobb lesz a keveredés. Az ötödik fordulóból szintén két meccset nézhettek meg a Galaxy4 képernyőin, ezeket a találkozókat emeltük ki, de a két TV-s mérkőzésen felül is bőven van mit nézni ezen a hétvégén is!

North Carolina Tar Heels vs #1 Clemson Tigers – szeptember 28., 21.30, Galaxy4

Folytatja bajnoki menetelését az ország első kiemeltje, amely ezúttal a szomszédos állam riválisához utazik egy újabb ACC-győzelem reményében. A Tigers őrzi veretlenségét, míg a Tar Heels a szezon elején begyűjtött két győzelme után két vereség jött, és ezúttal sem lesz egyszerű a helyzete, ha fel akarja tartoztatni ellenfelét. Első ránézésre sima Clemson győzelmet várhatunk ettől a mérkőzéstől, de ne csak róluk szóljon a fáma, hiszen a North Carolina oldalán is vannak érdekes dolgok.

Először is az irányítójuk, az elsőéves Sam Howell, aki meglepően magabiztosan mozog a támadósorban annak ellenére, hogy csupán négy meccsnyi tapasztalata van egyetemi szinten. Ez a négy meccs viszont elég volt ahhoz, hogy egyike legyen annak a négy freshmannek, akik ezer passzolt yard fölé mentek. Ha pedig ehhez hozzávesszük a 9/2-es TD/INT mutatóját, akkor ok nem lehet a panaszra. A futójáték  is stabil, a Javonte Williams-Michael Carter duó elviszi a munka oroszlánrészét, ami óriási segítség a fiatal irányítónak. Az viszont egyáltalán nem ígér sok jót, hogy mind a balodali tackle-je, Charlie Heck, mind pedig a legtöbb elkapást jegyző receivere, Dazz Newsome nagy eséllyel nem lesz bevethető szombaton. Ez pedig az álmoskönyvek szerint nem ad okot a nyugalomra, főleg nem akkor, ha Bernt Venables védelmére tekintünk, és a kérdéses left tackle poszttal szemben Xavier Thomas fog passzsiettetésben rohamozni.

Arra a defense-re, amelyik a szezonban eddig minden ellenfélnek komoly problémákat okozott, nemhogy egy olyannak, ahol komoly hiányzók vannak. Ahogy eddig, úgy most is arra számíthatunk, hogy sokszor és sok irányból fog ékezni a nyomás, különösképpen harmadik downokon, amivel Howellt össze fogják zavarni, ezért nem kizárt, hogy több labdaszerzést is ki tud majd erőszakolni az egység. Érdemes lesz újra figyelni Isaiah Simmons játékát, aki eddig az egyik legizgalmasabb játékosa a Clemsonnak és óriási léptekkel küzdi fel magát a draft boardokon is.

De nem csak a védelmi oldalon vannak szupersztárok, a “Triple T”, azaz a Trevor-Travis-Tee trió ezúttal is óriási nyomás alá fogja helyezni az ellenfél védelmét, és akkor még szót sem ejtettünk Rossról, Rodgersről vagy éppen Dixonról. A feladat tehát adott, a minden fronton szupersztárokkal feltankolt Tigers offense-t kell majd Jay Bateman (Co-DC) és Tommy Thigpen (Co-DC) egységének lelassítania. Merthogy megfogni elég nehéz lesz, nagyon kicsi esélye van annak, hogy ez egyáltalán sikerüljön. Ha esetleg sikerül a passzjátékot megzavarni, akkor földön fog hengerelni a Tigers, ha viszont Etinne-ék lesznek jobban ügyelve, akkor a passzjáték fog hasítani.

#7 Auburn Tigers vs Mississippi State Bulldogs – szeptember 29., 01:00, Galaxy4

Óriási SEC-rangadó lesz hajnali egytől, ahol az eddig veretlen Tigrisek hazai környezetben fogadják az egy vereséggel álló Bulldogokat, és egyetlen dolog biztos csak, hatalmas ütközet lesz a két csapat között. Az Auburn eddig úgy hozott össze 4-0-s mérleget, hogy megverte az első héten a Justin Herbert vezette Oregont, majd sikerült múlt héten a szintén kiemelt Texas A&M-et is felülmúlnia, ezzel pedig két olyan győzelmet tudhat magáénak, amik igazán megsüvegelendők. Ezzel szemben a Bulldogs úgy áll 3-1-gyel, hogy az akár lehetett volna 4-0 is, ha a negyedik negyedben nem olvadnak le két hete a Kansas State ellen, de végül nem így történt.

Ha az auburni támadókra nézünk, akkor a legfelkapottabb név a 19 éves Bo Nix, aki szintén true freshmanként kapta meg a lehetőséget, hogy vezesse az offense-t, és egyelőre elég jól működik vele az egység, még akkor is, ha vannak hibái. A fókuszpont Malzahn támadósorában a futásra helyeződik, ahol öt játékos (Withlow, Gatewood, Shivers, Nix, Martin) is már 100 yard felett termelt úgy, hogy egyikük kísérletenkénti átlaga se ment négy yard alá. A földön való támadás tehát domináns, erre fog épülni az MSU elleni gameplan nagyja is, de csak futva nem lehet majd megverni Joe Moorland (HC) csapatát. Nixnek kell majd fellépnie, és főleg a mélységi passzoknál, ahol eddig nem volt túl magabiztos és pontos, több nagy játék is rajta ment el. Viszont ezúttal sem lesz egyszerű dolga, mert a State szeret nyomást gyakorolni, blitzelni, ekkor pedig Brian Cole nevét kell megjegyezni, aki egy nickelback, de rengetegszer tud odaérni a fal széléről.

Amikor a Mississippinél van a labda, akkor is érdekes dolgokat láthatunk, már csak azért is, mert a harmadik héten megsérült Tommy Stevens játéka kérdéses, a helyettese, Garrett Shrader pedig egészen jól szállt be a helyére, ezzel pedig egy izgalmas irányítókérdés vetődött fel a Bulldogsnál. A senior Stevens inkább a zsebből szeret dolgozni, az újonc Shrader pedig nagyon mobilis, lábon is ügyes játékos, teljesen más stílust hozva az offense-be. Ezt pedig ki lehet úgy használni, hogy adott csomagokra adott irányító megy fel, ami nem is lenne meglepő Moorlandtől, érdekes lesz megnézni, hogyan akarja majd megzavarni a Derrick Brown vezette Tigrisek védelmét. De hogy ne csak az irányítókról essen szó, emeljük ki Kylin Hillt is, aki az ország egyik legjobb futója és sokan már azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a 2020-as draft második körében kiválasztják.

A két SEC-s csapat párharca tehát számos érdekes és izgalmas történetet tartogat, és bár az otthon játszó Auburn a mérkőzés esélyese, egyáltalán nem biztos, hogy könnyen fogja venni a Mississippi State által állított akadályt. Ha visszatekintünk arra, milyen nehéz meccsből jönnek és figyelembe vesszük azt is, hogy a következő héten a Floridához utaznak majd, akkor bizony okosan kell gazdálkodni az energiákkal és felfedett játékokkal, amit a Bulldogs könnyen kihasználhat. Ettől függetlenül, meglepetés lenne, ha a Tigers elveszítené a veretlenségét, de egy konferencia meccset sose könnyű lehozni, még akkor se, ha a hazai pálya előnye mellettük szól.

A forduló további érdekes mérkőzései:

#6 Oklahoma Sooners vs Texas Tech Red Raiders – szeptember 28., 18:00

#2 Alabama Crimson Tide vs Ole Miss Rebels – szeptember 28., 21:30

#10 Notre Dame Fighting Irish vs #18 Virginia Cavaliers – szeptember 28., 21:30

#17 Washington Huskies vs #21 USC Trojans – szeptember 28., 21:30

Nebraska Cornhuskers vs #5 Ohio State Buckeyes – szeptember 29., 01:30

#19 Utah Utes vs Washington State Cougars – szeptember 29., 04:00

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!