Connect with us

Hír

Gruden a 0-3 után sem akarja bedobni Haskinst a kezdőbe

A Washington Redskins 0-3-mal kezdte az évet, Case Keenum pedig csak a Bears elleni hétfő esti rangadón öt eladott labdáért volt felelős, ráadásul több nagyon csúnya is volt köztük. És ugyan a csapat az első körben draftolta Dwayne Haskinst, Jay Gruden főedző egyelőre nem akar irányítót cserélni.

Nem, nem igazán. A legfontosabb dolog szerintem, hogy végre legyen egy kis folytonosságunk. Nem lehet minden ötödik percben embert cserélni. Több lehetőséget kell adnom Case-nek, hogy az új srácokkal összeszokjon. Ez az első alkalma ebben az offense-ben. Donald Pennek és Ereck Flowersnek is, ahogy Terry McLaurinnak is, de Trey Quinn is csak két meccset játszott tavaly.

Nem leszünk tökéletesek, de jobbnak kell lennünk, és szerintem tudunk is jobbak lenni. Ha nem hinném ezt, akkor cserélnék, de szerintem Case-ben megvan a képesség, hogy egy nagyon hatékony irányító legyen ebben a rendszerben, és győzelmeket tud szerezni számunkra.

– mondta a mérkőzés után Gruden, írja a PFT.

Könnyen lehet amellett érvelni, hogy mivel nyilvánvalóan nem Keenum a hosszú távú megoldás, így nincs sok értelme neki összeszoknia a csapattal, ellenben az újonc Dwayne Haskinsnek sokkal több értelme lenne megismerkednie és időzítést kialakítania a kezdőkkel. Előbb-utóbb persze eljön az ideje, de már most sincs sok értelme Keenumot a kezdőben tartani. Ráadásul a Giants borzalmas védelme ellen tökéletes alkalom lenne ezen a héten Haskinst kinevezni kezdőnek, ennél jobb időpontot keresve sem találhatna a főedző.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!