A tavaly első körös Lamar Jackson újonc éve nem sikerült túl jól, már ha szigorúan a passzjátékban mutatott teljesítményét nézzük. Sok szurkoló futónak csúfolta, a szakértők többsége sem várt tőle csodát idén, és bár messze nem a pocsék Dolphins-védelem a fokmérő, azokat a labdákat akkor is meg kellett dobni. Jackson nem hibázott és az újságíróknak is odaszúrt a mérkőzés után:
Nem rossz teljesítmény egy futótól.
Jackson 20 passzából 17 jó volt, mindezt 324 yardért és öt TD-ért, eladott labda nélkül. Ennél még jobb számai is lehettek volna, ha a meccs végén nem ültetik padra, a tökéletes passer ratinget pedig nem kell magyarázni. A remek teljesítményben persze sokat segített az újonc Marquise Brown, aki mindössze a harmadik játékos lett a ligában, akinek az első két elkapásából TD született. Ha ez a kapcsolat működni fog, LJ formája pedig nem csak pillanatnyi fellángolás, akkor mindenkinek komolyan kell vennie a Ravenst.

Legfrissebb cikkeink
- Új legjobban fizetett cornere van a ligának!
- Egyelőre úgy néz ki, hogy Allen Lazard marad a Jetsben
- Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Mock draft a szabadügynök piac lecsengése után
- A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- Rövidhírek a hétvégi igazolásokról
- Egyáltalán nem köteleződött el Sam Darnold mellett a Seahawks
- BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- A Chiefs visszaigazolta JuJu Smith-Schustert
- Kivágta tavaly drágán igazolt cornerét a Titans
- Elcserélheti kezdő tight endjét az Eagles
- Aaron Rodgers a Vikingsra vár, hozzájuk szeretne aláírni
- Pár napja kivágta, most mégis visszaigazolja Kyle Juszczyket a 49ers
- TRADE: A Vikings megszerezte a 49ers futóját
- A Falcons tényleg nem vágja ki Cousinst, kifizette a 10 millió dolláros bónuszát
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
- Hurrá Torpedó on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Cseh Tibor on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Pedro44 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- LG on A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
Ahogy korábban írtam, nézzük meg majd, hogy mit tud egy komolyabb secondary ellen, mert a jelenlegi Dolphins sec (a mutatott játéka alapján) nem sokkal különb, mint néhány random ledobált szalma bála.
akkor várunk novemberig
edit: nagyon kevés értelmes passzvédekezés ellen fognak játszani, a playoff sem kizárt
Az odaszúrás az nem bicskanyitogató, hanem mókás, (ön) ironikus kis fricska volt. Üdítő. Főleg az off-season drámák után. (Nem Baltimoreban tekerték föl a trashtalk generátort)
2 hónap múlva okosabbak leszünk
A srác valóban dadogva kezdte a karrierjét az NFL-ban, de az már akkor gyanús volt, hogy néha egészen jól elsül a keze, aztán persze dob egy űberhomályt, hogy a felcsillanó kételyt, hogy “nédda, ez tud dobni” rögvest elhessegesse. Szóval ezt tekintsük egy jó antrénak egy nem NFL szintű NFL csapattal szemben és majd akkor érdemes lelkesedni érte, ha ezt hozza még két hónap múlva is.
A delfinek részéről annyira nem volt pass rush, hogy minden dobás előtt simán megkávézhatott volna. Ettől még persze impozáns a teljesítmény (??).
Két észrevétel:
1.) Jackson teljesítményét azért nálam beárazza a cseréjének, RGIII-nak a mérkőzés alatt elért mutatói.
2.) Megnéztem az összefoglalót. Ezt a Miami-t a jegyzett egyetemi csapatok szintén bucira verték volna, annyira gyenge volt. Ilyen jeleneteket nyáron láttam az edzőtábor összefoglalókban, amikor még Kirk kapitány piros pólóban dobált és nem lehetett hozzá érni…
Remélem nem vagyok nagyon ünneprontó. :)
Má méé, RGIII má nem is lehet MVP szintű QB? Pedig úgy indult, hogy az lesz… ;)
Ez ellen a Miami ellen még én is MVP szintű QB lehetnék. :D
Legfeljebb azzal az ágyúval, ami mellett állsz a képen… :D
Most nézem csak, te tőlem lopkodsz, Józsikám? “bár messze nem a pocsék Dolphins-védelem a fokmérő, azokat a labdákat akkor is meg kellett dobni.” :DDD
He? :D
Szinte szó szerint ilyen tartalmú kommentem volt korábban valahol(a fene se keresgesse), de rohadtul örülök, hogy egyezik a véleményünk.
Szegény most pár Ravens-drukkerrel (és talán saját magával is) elhitette, hogy tud passzolni. Keserű ébredés lesz ez…
Be is szóltak nekem FB-n, hogy nem hittem benne és most nesze nekem :(
Geno Smith-nek is volt tökéletes passer rating-je egyszer.
Ez csak úgy eszembe jutott.