Marcus Mariota továbbra sem játszik jól, ezúttal a csereirányítóval felálló Jaguars ellen nem tudta győzelemre vezetni a Titanst. Érdekesség, hogy ez volt a korábbi 1/2-es irányító 23. mérkőzése az alapszakaszban, amikor nem dobott TD-passzt – pedig mindössze 59 meccsen játszott eddig.
Mariota a ligába kerülése óta 73 TD-t és 42 INT-t szerzett, 28 mérkőzést nyert meg és 31 meccset veszített el az alapszakaszban és mindössze egyszer jutott vele PO-ba a csapat – nem valami lenyűgöző teljesítmény. Idén ráadásul 20 millió dollárt keres az ötödik éves opciójának köszönhetően, már csak ezért sem ártana felmutatni valamit.
Az irányító szerződése jövőre lejár és nem valószínű, hogy akár a Titans, akár bármelyik másik csapat komoly erőfeszítéseket tenne a megszerzéséért.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
” nem valami lenyűgöző teljesítmény.”
https://www.youtube.com/watch?v=ODLsmnykktI
:D
Érdekes, mert kezdő irányítók erősebb stat-tal ,csere irányitok meg gyengébb stat-tal rendelkeznek. Valahol a semmi közepén van
Lehet, hogy a Dalton-skálát ezentúl Mariota-skálának kell hívni.
Igen, csak Dalton megragadt az NFL-ben, Mariota egyelőre még nem tart második szerződésnél.
“A cikk nem készült volna el a Patronok támogatása nélkül, így teljes egészében csak számukra elérhető. Ha téged is érdekelnek a hasonló cikkek (havi $15), kérjük támogasd a munkánkat.”
Nem reklamálok met Ti tudjátok a Ti munkátok, de legalább ne tegyétek egy 2015-ös cikk alá is ezt a feliratot! :)
Mert eléggé vicces.