Jimmy Graham a liga egyik legtúlértékeltebb játékosa. Nem volt ez persze mindig így, fénykorában megállíthatatlan volt, de az utóbbi években csak többen vannak vele a pályán, túl sok haszon nem volt a játékából – pedig Russell Wilson és Aaron Rodgers dobált neki.
Graham újoncként nem váltotta meg a világot a Saintsben, de a következő négy évben (63 meccsen) 4 396 yardot és 46 TD-t szerzett. Drew Brees-zel nagyon jól megértette magát, és a számai olyan jók voltak, hogy arra még Rob Gronkowski is csettintett volna. A Saints meg is fizette rendesen (évi 10 millió dollárért hosszabbított), majd némileg váratlanul egy év után elpasszolta a Seahawkshoz.
Russell Wilsonnal ugyanakkor a világért nem tudott egy hullámhosszra kerülni, és mivel mindez Aaron Rodgersnek sem sikerült eddig, feltehetően nem velük van a baj. Graham az elmúlt kicsivel több mint négy évben (63 meccsen) a két elit QB-val 2 775 yardot és 22 TD-t termelt, mindezt továbbra is évi 10 millióért – és nem látszik, hogy ez pozitív irányba változna.
A TE produktivitása nagyjából a felére esett vissza az elmúlt négy évben. Idén háromból csak egy meccsen volt kezdő, és ha így folytatja, akkor 364 yarddal fejezi be az szezont. Nem túl biztató.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Azért keres ennyit, mert jó szerződést kötött :)
Ahogy nézem, kirúgni nem érdemes, mert idén 12M-es cap hit-je és 12M-es dead cap-je van. Jövőre már csak 3,6M-et kell benyelni a kivágásával.
Packersös szemmel nézve ez elég elkeserítő tekintve, hogy Danielst meg elküldtük ellenérték nélkül hogy felszabadítsunk 5 milliót a capban arra hogy….hát semmire….A futásvédekezésünk pedig kvázi a legrosszabb a ligában. A jó oldalát nézve a dolgoknak a Danielses pénzből illetve abból amit Grahamen lehet spórolni jövőre szépen lehet rendezgetni a szerződés előtt álló játékosok fizetését, akiknek a megtartása (szerintem) kulcs lesz ahhoz, hogy sikeres legyen a csapat (Martinez, Clark, Jones). Ettől még a Graham üzletnek sok értelme nincs….