Ha az irányítódat nem Lamar Jacksonnak vagy Cam Newtonnak hívják, akkor nem túl pozitív dolog, hogy neki van a legtöbb futott yardja a csapatból. A Packers-Eagles TNF-meccsen Aaron Rodgers volt a Green Bay legjobb futója a maga 46 yardjával – ez volt karrierje során a hatodik ilyen alkalom, és mind a hatszor vereség lett a vége (via Reddit).
2009-ben a Brett Favre vezette Vikingst fogadta Packers, a vendégek védelme pedig teljesen megölte a csapat futójátékát. Rodgers ugyan elég jól termelt –5 futásból 52 yardig jutott –, de a Vikings simán nyert 38-26-ra. A következő hasonló eset Atlantában történt 2010-ben, ráadásul ez szinte hagyománnyá vált: 2016-ban kétszer is Atlantában lépett pályára a Packers (egyszer az alapszakaszban, egyszer az NFC-döntőben), Rodgers lábai pedig hiába körözte le a futóiét, egyik esetben sem voltak elegek a győzelemhez.
A hatodik ilyen eset a 2011-es PO-ban történt, amikor a 15-1-es Packers 37-20-ra kikapott a Giantstől hazai pályán, ami talán még a Falcons elleni NFC-döntős vereségnél is fájdalmasabb volt. Ha Rodgersnek sokat kell futnia, akkor sok jóra nem lehet számítani.

Legfrissebb cikkeink
- A Seahawks 40 milliós fizetést ajánlott Geno Smith-nek, de csak 2025-re
- A Colts nagyon közel volt Matthew Stafford megszerzéséhez
- Közel a megállapodás a Bengals és a sztárelkapói közt
- Cooper Kupp a Seahawksé!
- Dante Fowler visszatér Dallasba, safetyt igazolt a Patriots
- A Bills pár napja igazolt két védőt, mindkettőt eltiltották
- Super Bowl-győztes guardot igazolt a Chargers
- Rövidhírek: Sok kis igazolás történt pénteken
- Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 1. rész
- Bill Belichick bevonta a 24 éves barátnőjét is a munkájába
- Az X-en esett egymásnak a Cowboys tavalyi két kezdő pass rushere
- Megvan Gardner Minshew új csapata, jó kis cornert igazolt az Eagles
- TRADE: A Vikingstól szerzett támadófalembert a Texans
- Újabb fontos játékosával tudott megegyezni a Browns
- A Vikings vagy elcseréli, vagy kivágja a kezdő centerét
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on A Bills pár napja igazolt két védőt, mindkettőt eltiltották
- Cseh Tibor on Bill Belichick bevonta a 24 éves barátnőjét is a munkájába
- Pedro44 on Bill Belichick bevonta a 24 éves barátnőjét is a munkájába
- Pedro44 on Az X-en esett egymásnak a Cowboys tavalyi két kezdő pass rushere
- Cseh Tibor on Bill Belichick bevonta a 24 éves barátnőjét is a munkájába
- Fetyke on TRADE: A Vikingstól szerzett támadófalembert a Texans
- Sigismundus on A Steelers, a Giants és talán a Vikings is Aaron Rodgersre vár
- katonadani on A Steelers, a Giants és talán a Vikings is Aaron Rodgersre vár