Cam Newton leült, és egy körülbelül negyed órás vlog keretén belül elmondta, hogy mi is a helyzet jelenleg vele, miért nem tud pályára lépni, és mi vezetett idáig. Megerősítette a Lisfranc sérülést, és hogy több hetet ki kell hagynia. Elmondta, hogy egész holtszezonban a vállával volt elfoglalva, hogy az rendbe jöjjön, majd a Patriots elleni előszezonmeccsen megtörtént, amire gondolni sem mert, azaz hogy valami más testrésze sérüljön meg. Ez pedig a lábfeje volt. Egyből tudta, hogy baj van, de a következő két hétben meggyőzte magát, hogy játszania kell a szezonnyitón.
Itt ártottam saját magamnak. Automatikusan azt gondoltam, hogy játszanom kell az első héten, nem hagyhatom cserben a szurkolóimat.
A bemelegítéskor már tudta, hogy nagyon nincs rendben, és nem tud futni. A Buccaneers ellen az ellenfél egy yardosáról a megszokotthoz képest nem ő futott be, hanem Christian McCaffrey-vel próbálták meg ezt.
Azon gondolkodtam, hogy itt most meg kell mutatnom, le kell tennem a névjegyem ezen a meccsen. De aztán arra gondoltam, hogy nem tudok futni. Nem tudok futni. Emlékszem, hogy amikor futottam, akkor bicegtem. Mikor beszéltem erről a testvéremmel, ő is látta, és azt mondta, nem úgy néztem ki, mint általában. “Hová tűnt az energia, amivel játszani szoktál?” Nos, nem könnyű ugyanolyan energiával játszani, ha rejtegetsz valamit. Én pedig eltiltkoltam ezt a sérülést, pedig könnyedén mondhattam volna az edzőknek, hogy nem állok készen, és a csapat jóléte érdekében lehet ki kellene ülnöm a meccset.
Newton azt is elmondta, hogy nehéz azt mondani az edzőknek, hogy nincsen jól és nem tud játszani. Főleg a Superman becenévvel. De végül belátta, mit kell tennie.
Rá kellett jönnöm, hogy a 80%-os önmagam nem OK. És elfogadható, ha időre van szükségem. Egyszerűen fel kell épülnöm.
Az irányító nem tudja pontosan, hány hetet kell kihagynia, lehet egy, de lehet akár 6 is (utóbbi valószínűbb a Lisfranc sérülésekből kiindulva). Amíg viszont Newton nem lesz 100%-os, addig az első meccsén kiválóan szereplő Kyle Allennel kell az 1-2-es mérleggel rendelkező Panthersnek ellavíroznia. Ma a Houston Texans ellen lépnek pályára egyébként a Párducok.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Az istennek sem látom, milyen szivart szív ez a műmájer.