Connect with us

Összefoglaló

Szenvedők viadala

A Carolina Panthers hazai pályán fogadta csütörtök este a Tampa Bay Bucs csapatát. Mindkét gárda vereséggel és egy szenvedő irányítóval kezdte a szezont, és bár a Bucs behúzta a meccset, csak ennyivel lehet több öröme a Panthersnél – ilyen QB-teljesítménnyel egyik franchise sem fog sokáig jutni. 

 

 

1. Egyik csapatnak sincs jó irányítója

 

Bár statisztikailag nem volt vészes Jameis Winston a maga 208 yardos és egy TD-t teljesítményével, sok öröm nem volt a játékában. Egyrészt volt egy elejtett interceptionje, másrészt többször is túl sokat várt a passzal, aminek sack lett a vége, és amikor sikerült is passzolnia, akkor is inkonzisztensen, több könnyű játékot is elrontott. De még mindig jobb volt, mint Newton.

 

A Panthers irányítója csak árnyaka önmagának a tavalyi sérülése óta, a passzjátéka borzalmas volt. 50 passzából csak 24 volt jó, teljesen üres elkapókat hibázott el nagyon könnyű helyzetben, rendszeresen alul- vagy fölül dobva őket. A karereje sem tűnik a réginek, ilyen QB-játékkal teljesen esélytelen a Panthers a rájátszásra.

 

2. Öreg tight end nem vén tight end

 

Ha Newtonnak nem is volt jó napja, Greg Olsent ez sem állította meg. 110 yardot szerzett a meccsen, már 7993 yardnál tart karrierje során, ami a hatodik legtöbb egy TE-től valaha. Már látszik rajta az öregedés, a sebessége megkopott és nem megy olyan bátran bele az ütésekbe, de még mindig egy nagyon jó játékos.

 

 

3. Chris Godwin a sztár, nem Mike Evans

 

A 23 éves Godwin egyelőre lejátssza a pályáról Mike Evanst. Eddig is nagyon jó évet vártak tőle, de az első két héten minden várakozást felülmúlt: 11 elkapásból 174 yardot és két TD-t termelt, míg a liga egyik legjobban kereső elkapójaként Evansnek hat elkapásból csak 89 yard jött össze, TD-nélkül. Godwin eddig mindkét meccsén jobbnak bizonyult, ha így folytatja, akkor konkurenciát kaphat a vikingsos Diggs-Thielen páros.

 

 

4. Ron Rivera a saját csapata ellen fogadott

 

Az első héten Christian McCaffrey 209total  yardot és két TD-t szerzett, csak miatta volt szoros a Rams elleni vereség. A Bucs jobban felkészült belőle, futásokból nem nagyon tudott haladni, de McCaffrey nem csak a földön veszélyes. Ennek ellenére 50 passzkísérletből csak hat szállt felé (12 százalék, az is főleg a meccs végén), míg a Rams ellen 38-ból 11 (29 százalék). Egy ilyen futót nem tömni labdával óriási hiba.

 

5. Shaquil Barrett jó vétel volt

 

Barrett mindig is egy korrekt rotációs pass rusher volt a Broncosban, de úgy fest, sikerült magasabb szintre lépnie. Már a 49ers ellen is bemutatkozott egy sack-kel és öt tackle-lel, a Panthers ellen pedig három zsákolást mutatott be, 1,5-re van az egy szezonban elért karriercsúcsától. A Bucs védelem egyébként meglepően jól muzsikált, az külön dicséretes, hogy nem csak Newtont sikerült nyomás alatt tartani, de még a futójátékot is megölte az egység: a Panthers 19 futásból 39 yardot szerzett.

 

6. A Panthersnek két jó rúgója is van

 

A Panthers védelme már nem volt annyira jó, a liga legdrágább védőfala és a Luke Kuechlyvel fémjelezett linebacker-sor csak immel-ámmal tudta megfogni a Bucs futójátékát, és Winston sem volt olyan óriási nyomás alatt (nem volt rossz a D, de ennél többet vártunk). A csapatból így gyakorlatilag csak az újonc Joey Slye-t lehet maradéktalanul dicsérni, ő szerezte a védelem safetyjét leszámítva csapata összes pontját: négy mezőnygólt értékesített, köztük egy 51 és egy 54 yardosat is. A sérült Graham Ganót a szerződése miatt macerás lenne elküldeni, de ha Slye így folyatja, könnyen érhet majd egy ötödik körös picket az új csapatának.

 

Carolina Panthers – Tampa Bay Buccaneers 14-20

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!