Connect with us

Hír

Trade: A Dolphins rásózta Kiko Alonsót a Saintsre

A Dolphins nem áll le, továbbra is gőzerővel pucolja ki a szemetet a keretből: Kenny Stills után Kiko Alonsótól is sikerült megszabadulni. A szebb napokat is látott linebackert a Saints vitte el Vince Biegelért cserébe.

 

 

Beigel 2017-ben negyedik köröse volt a Packersnek, de egy év után kivágta a csapat, tavaly pedig a Saintsben játszott. Karrierje során 20 tackle-t jegyzett, inkább a speciális egységben hasznos, idén 645 ezer dollárba fog fájni a Dolphinsnak. Egyértelmű, hogy nem a játéktudása miatt hasznos, hanem azért, mert a Dolphins így 7 millió dollárt fel tudott szabadítani.

 

Alonso idei fizetése teljesen garantált, vagyis ha kivágja őt a Dolphins, akkor semmit nem spórol rajta. A cserének hála viszont a linebacker vitte magával a fizetését, vagyis a Saints kvázi szívességet tett a Dolphinsnak. Ez már csak azért is érdekes, mert a New Orleansnak jelenleg nincs 7 milliója a sapka alatt, így kíváncsian várjuk, hogy fér majd be Alonso a csapatba (a játékos biztos, hogy nem fog lemondani a garantált fizetéséről, így nem kizárt, hogy a Dolphins például átvállalta a felét – ha így volt, még akkor is bőven megérte).

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!