Nagy mérföldkőhöz érkezhet Bill Belichick most vasárnap, amennyiben a Patriots legyőzi a Cleveland Browns csapatát. Eddig ugyanis mindössze két főedző tudott elérni 300 győzelmet (alapszakasz+rájátszás) karrierje során, most Belichick csatlakozhat ehhez az illusztris társasághoz.
Don Shula a rekorder 347 győzelemmel, őt követi George Halas 324-gyel, és Belichick a harmadik 299-cel – ebből egyébként 268-at ért el az alapszakszban és 31-et a rájátszásban. Utóbbi kategóriában magasan az első helyen áll, a második Tom Landrynek 20 győzelem jött össze a playoffban.
Érdekes egybeesés egyébként, hogy Belichick épp a Browns ellen szerezheti meg 300. győzelmét, az ellen a franchise ellen, ahol első főedző munkáját megkapta 1991-ben. A clevelandiekkel 37 győzelem jött össze öt év alatt, az összes többit a Patriots főedzőjeként érte el.
Az NFL hivatalosan egyébként csak az alapszakaszt számolja, és ebből tart rekordot, Belichicknek még 60 győzelemre van szüksége, hogy utolérje Don Shulát (328) ebben a kategóriában. Halas beééréséhez pedig 50 W-t kell még összeszednie a Patriots mesterének.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások