About the author

13 Comments

  1. 1

    Fetyke

    “sok mindent meg lehet oldani a fizetési sapkában, de ez áldozatokkal jár, amit például a Vikings nem hiszem, hogy bevállal”
    Azért olyan nagy áldozatot talán mégsem kellene bevállalni. Ha cserélne a Vikings Trentért, akkor Reiff nyilván felesleges lenne, akit azonnal ki lehet vágni, így pár milliót föl tudnánk szabadítani. Williams kapna a meglévő még két éves szerződéséhez további 3 éves hosszabbítást, az idei fizuját átalakítanánk aláírási pénzzé, cserébe kapna kis emelést is azonnal. Jövőre pedig elvileg Cousins szerződéséhez így is, úgy is hozzá kell nyúlni. Nem olyan bonyolult ez… :D

  2. 2

    katonadani

    a Vikingst bevésbé úgy ismerem, mint aki szívesen belenyúl a több évre előre összerakott fizetési keretbe, leginkább ilyen áldozatokra gondoltam Minnesotában.
    De persze megoldható, ezt is írtam, csak szerintem a Vikings nem vállalja be :D

  3. 3

    Fetyke

    Inkább az a gond, hogy amióta jól lehúztatok minket Bradforddal, azóta nem szeretjük az ilyen csereberéket. :D Spielman úgy van vele, hogy inkább ő húzzon bustot a csapatnak első körben, minthogy még egyszer így átverjék. :DDD

  4. 4

    RvBalazs

    Vikings részről egy trade alapnak én inkább Rudolph-t és Rhodes-t érzem. az őjonc Irv Smith elég jól mutatkozik be. Rhodes-t meg idén ott égetik meg, ahol akarják.
    igen Reiff mehet, hogy hely legyen.
    de mindenképp az OL mellé CB kellene, az a védelem gyengéje idén

  5. 5
  6. 6

    Ádám Váradi

    Nem kell nekünk Trent, majd idén behuzzok a következő Jawaan Taylort!😂
    Minden évbe akad egy kiváló Tackle akit a bolond kombájn lehúz 2.-3.körig.
    Elsőbe pedig jöhet Tyler Biadasz Guardba, és én megnézném, hogy a O’neill milyen lenne a bal oldalt, tudtommal Brandon Scherffnek lejár a szerződése nem vagyok benne biztos hogy a Redskins hosszabbítani fog vele, a következő offseasonbe kész lehet teljes egészébe a fal.
    De megnézném a trént cserét is:)

  7. 7

    Fetyke

    Én is így gondolom. A csapat leggyengébb részlege a támadófal mellett a corner sor.

  8. 8

    wolandrule

    Amit én szeretnék látni az egy Bennett-Amendola csere.

  9. 9

    ewzywv

    Aj Green – packers

  10. 10

    Vicgeordie

    O.J. Howardot nagyon adnám, de az első kör talán túlzás érte (persze tudom, a Patriots első köre gyakorlatilag második kör)

  11. 11

    mstrgz

    Tudom, nem konkrétan ezt írtad, de miért hiszi azt mindenki, hogy a Pats egy az egyben szeretné pótolni Gronkot? Kismillió lehetőségük lett volna megszerezni TE-eket, akik aztán vagy beváltak volna, vagy nem. Az viszont biztos, hogy Gronk szintjét meg se közelítették volna, sem elkapásban, sem blokkolásban. Rendszerszinten próbálkoznak a pótlásával, ez látszik a WR és RB bőségből is. Nem is értem ezt az első kört Howardért, mikor a drafton különbeket is elhozhattak volna/elhozhatnak majd ennyiért… Ha kéne nekik tight end, már a rosteren lenne az a játékos, akivel elképzelik Gronkowski pótlását.

  12. 12

    katonadani

    szerintem nem tudták pótolni Gronkot sem emberrel, sem rendszerszinten, és nagyon hiányzik ebből az offense-ből TE poszton valaki kompetens játékos, akivel jól lehet játszani a 12, 21 personnel játékokat. Howardnál meg szinte biztosan nem találnak jobb TE-t 1/32-vel, mikor a saját draftján top10 tehetség volt, kb mint Hockenson idén.

  13. 13

    mstrgz

    Szerintem az, hogy rendszerszinten mennyire sikerült pótolni egyelőre nem megállapítható. Sok a sérülés mind elkapó, mind támadófal szinten. A Pats meg mióta a liga megvágta az előszezonbeli edzésszámot, látványosan december elején kezd el igazán formába jönni. BB-nek is ugye ez az egyik kedvenc mondása, hogy a foci hálaadáskor kezdődik. Szerintem a Pats FO Gronk visszavonulása után levonta a következtetéseket és arra jutottak, hogyha ugyanazt próbálnák meg játszani, amit az elmúlt 8 évben, az nem vezetne sikerre. Egész egyszerűen azért, mert annyira komplex, a játék több elemében is klasszis játékost, mint Gronk, nem fognak leakasztani sehonnan. Egy csúcsformában lévő Gronkowskihoz maximum Kittle nőhet fel a jelenlegi NFL-ből szvsz. A többiek a játék legalább egy elemében látványosan elmaradnak tőle. Ha láttak volna ilyen játékost, akit ár/érték arányban megfelelőnek tartanak erre a feladatra , azt megszerezték volna (akár Hockensont a draftról egy feltrade-del, mivel TOP10-be felmenni kb ugyanúgy elég lett volna az idei első körös picken kívül az általad írt jövőévi pick). Ezért gondolom, hogy ők nem látják ennyire égetőnek a TE problémát, mint sokan. A trade deadline választ fog adni erre a kérdésre.

Comments are closed.

2014 Powered By Wordpress, Goodnews Theme By Momizat Team