A Tampa Bay Buccaneers csapata még a Londonba utazás előtt kivágta idén szerződtetett linebackerét, Deone Bucannont – írja többek közt Ian Rapoport.
A korábbi első körös, 27 éves hibrid safety-linebacker a Cardinalsnál eltöltött öt év után egyéves szerződést írt alá a Bucsszal, azonban idén mindössze 6 snapet kapott a védelemben – főleg a speciális egységben használta a csapat, ott kapott 77 snapet. Már csak a nevéből él, a játéka borzalmas, ezért nem kerül pályára. Még Devin White sérülésével is inkább Kevin Minter került be a védelem tengelyébe.
A Buccaneers egyébként üzletileg nagyon jól jár ezzel a lépéssel, ugyanis kapni fog egy harmadik körös kompenzációs picket, hiszen ezzel a kivágással eggyel több kvalifikáló játékost vesztett el (5), mint szerzett (4), így pedig Kwon Alexander után járni fog a plusz választási jog a drafton.

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
77 special team snap? Az 5 meccs alatt kb az összes.