Pár napja írtuk, hogy a Tennessee Titans kivágta Brent Urbant, amivel leginkább a Ravenst szívatta meg, ugyanis a Hollók ennek a lépésnek köszönhetően bukhattak volna egy negyedik körös kompenzációs picket. A Ravens azonban gyorsan korrigálta ezt a lépést, és kivágta Justin Bethelt, így ismét jár majd a kompenzációs pick a baltimore-iaknak.
Az alábbi táblázatban látható, hogyan áll most a Ravens kompenzációs pickekkel a 2020-as drafra vonatkozóan. Az overthecap.com már frissítette is Urban és Bethel kivágásával, így ők nem kerültek a listára, hiszen nem számítanak kvalifikáló elvesztett / megszerzett szabadügynöknek, hiszen a 10. hét előtt kivágták mindkettejük. A komepzációs pickek művészetéről egyébként itt olvashattok bővebben.
A táblázatban látható, hogy ha Bethel ott lenne a jobb oldali oszlopban, akkor az egyik negyedik körös picket ki kellene húzni a bal oldalról. A kivágásával azonban jár majd ez a Ravensnek, ezért volt szükség erre a lépésre.
Bethel a védelemben nem igazán játszott, ellenben a speciális egység legjobbja volt, 6 tackle-t is szerzett már. A Ravens azonban értékesebbnek ítélte meg a negyedik körös picket. Baltimore-ban egyébként is nagy hangsúlyt fektetnek ezekre az extra választási lehetőségekre, messze a legtöbb kompenzációs picket gyűjtötte a csapat a történelem során.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások