A 8. fordulóban a Saints a Cardinals ellen lép pályára, vagyis normál körülmények között a liga legjobb futóiból kettő is pályán lenne. Sajnos ez nem így lesz, David Johnson és Alvin Kamara sem fog játszani vasárnap.
Kanarának a bokájával és a térdével is vannak problémák, csak limitáltan edzett a héten a Saints pedig nem akar kockáztatni, pláne nem a Cardinals ellen, Drew Brees-zel a kezdőben. Ez már a második kihagyott meccse lesz sorozatban a klasszis futónak, bár annyira azért nem hiányzott a Bears ellen: Latavius Murray 119 yardot szerzett a földön két TD-vel, illetve volt öt elkapása is 31 yardért.
A Cardinalsnál David Johnsonnak is a bokája nincs rendben, ráadásul olyannyira, hogy a következő körben sem fog játszani, írja Adam Schefter. Már a Giants elleni múlt heti találkozón is csak egy labdát kapott, de akkor nem nagyon tűnt fel a hiánya, a helyére beugró Chase Edmonds 27 futásból 126 yardot és három TD-t szerzett.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások