A Jets intenzíven árulta a védőfalember Leonard Williams, a nagy akaratnak pedig meg lett az eredménye, bár nem úgy, ahogy sokan gondolták. Egy PO-esélyes csapat helyett (Eagles, Cowboys) a Giants szerezte meg a játékost – ez az első alkalom, hogy a két New York-i csapat cserélt egymással. Érdekesség továbbá, hogy a 10. héten még játszik is egymással a két gárda.
Adam Schefter infói szerint a Gaints egy 2020-as 3. és 2021-es 5. körös picket ad Williamsért. Utóbbi viszont akár egy 4. körös is lehet, ha a csapat hosszabbít a védővel, cserébe pedig a Jets áll 4 millió dollárt Williams 6 millió dolláros fizetéséből.
Eléggé érthetetlen csere ez a Giants részéről. A csapat nincs harcban a rájátszásért, így nem sok értelme van magas pickekért megszerezni valakit, akinek jövőre 10+ milliós fizetést kell adni, arról nem is beszélve, hogy a védelemből egyedül a belső védőfallal nincsenek problémák (az idei első körös Dexter Lawrence, B.J. Hill és Dalvin Tomlinson is jól játszik). Ráadásul Williams sokkal többe került, mint amennyiért tavaly elpasszolta a gárda Damon Harrisont, miközben futás ellen messze nem olyan jó, pass rush-ban pedig alig tesz valamivel többet hozzá a játékhoz.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások