Stephen Gostkowskit sérültlistára tette a New England Patriots, ugyanis a rúgó egy csípősérülés miatt műtétre szorul. A szabályok szerint ugyebár visszatérhetne 8 hét után, de valójában a beavatkozással vége a szezonjának – számol be Adam Schefter. Gostkowski idén négy extra pontot és egy mezőnygólt hagyott ki, a Patriots pedig már el is kezdett új kicker után nézni: Mike Nugent és Kai Forbath érkezett próbajátékra. Gostkowskinak jövőre még szerződése van a Patriotsszal, azonban jelentősebb halott pénz nélkül kivágható, amire akár lehet is esély a gyengébb játéka miatt.
A Bengalsnál John Ross került IR-re egy vállsérülés miatt – írja a csapat hivatalos oldala. Ross végre draftpozíciójához mérten kezdte a szezont, négy meccs alatt 16 elkapással, 328 yarddal és 3 TD-vel járult hozzá a Bengals szezonjához. Most legalább nyolc hét pihenőre szorul, ezzel pedig már 23 kihagyott mérkőzésnél fog tartani karrierje során. A helyére Stanley Morgant hozta fel a gyakorlócsapatból a Bengals, aki ötödik számú elkapó lesz Tyler Boyd, Auden Tate, Damion Willis és Alex Erickson mögött. Nem egy veretes elkapóbrigád.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Egy hónap alatt szépen aratott az injury bug Bostonban. Vajon Bailey fog e rúgni?
Sebaj, majd ellenunk all pro szamokat hoznak. Megismeri a vilag a nevuket!