Mindössze öt meccse a kezdő tight endje Darren Waller a Raidersnek, máris kapott egy hároméves hosszabbítást, amivel 2023-ig kötve van a csapathoz – ő tehát biztosan költözik Las Vegasba. A negyedik évét taposó játékos márciusban korlátozott szabadügynök lett volna, így viszont biztosított a jövője a csapatnál. A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de nagyjából évi $9 milliós összegről van szó Tom Pelissero információi alapján. Ezzel az ötödik legjobban fizetett TE lenne a ligában.
Wallert még a Ravens draftolta a hatodik körben 2015-ben, a Raiders pedig tavaly a Hollók gyakorlócsapatából igazolta le. A tight endnek elég kemény drogos múltja van – a 2017-es szezont teljesen ki is kellett hagynia eltiltás miatt -, azonban már tiszta, és rendkívül produktív tagja a csapatnak.
Első két évében 12 elkapása, 103 yardja és 2 TD-je volt, idén viszont öt meccsen elkapott 37 labdát 359 yardoért, egyelőre azonban a célterületre nem sikerült beérnie. Elkapásokban 10. a ligában, yardokban pedig 6. jelenleg, de eggyel kevesebb meccsen játszott, mint a legtöbben.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
A Hard knocksban úgy hívták fel rá a figyelmet, hogy most simán breakout year jöhet a mélypont után. Szimpatikus volt a srác. Drukkolás!