A New England Patriots sérültlistára tette az elkapó Josh Gordont, mert megzúzódott a térde – jelenti Ian Rapoport. Ez a döntés kicsit jobban megmagyarázza a Sanu-cserét, azonban sokkal érdekesebb ennél Gordon esete, akinek egyáltalán nem olyan súlyos a sérülése, hogy ki kelljen hagynia a szezont, Albert Breer információi szerint tegnap 35 km/h-val futott a futópadon, és ő maga is annyit fűzött instagramon a hírhez, hogy “érdekes”.
A Patriots viszont azt tervezi, hogy hamarosan kivágja a játékost. És hogy miért nem most? Mert jövő szerdától, azaz a trade határidő utáni naptól minden játékos waiverre kerül, még a veteránok is, így a Patriots elkerüli, hogy egyből egy contenderhez írjon alá az elkapó. Persze így is kerülhet egy jobb csapathoz, csak kisebb az esélye, ugyanis a gyengébben teljesítő franchise-oknak előjoguk lesz a jelenlegi mérleg szerint kialakított sorrend alapján behúzni Gordont.
Gordon idén nem igazán tudott egy hullámhosszra kerülni Bradyvel, 17 meccse alatt egyébként 60 elkapást, 1007 yardot és 4 TD-t húzott le a Patriotsban. Idén ebből 20 elkapás, 287 yard és 1 TD jött össze.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások