Véres leszámolás zajlott ma hajnalban Pittsburgh utcáin. A Fitzpatrick klán pár hete kitaszította a legfiatalabb tagját, Minkaht, aki elhatározta, hogy bosszút áll az őt ért sérelem miatt. Egy acélmunkásokból összetoborzott bandával rátámadt a klán vezérére, Ryanre, aki először csak nevetett Minkah szedett-vetett társaságán, de hamar az arcára fagyott a mosoly. Minkah a közelébe jutott, és kétszer is megszúrta őt, illetve az acélmunkások is könnyedén elbántak Ryan embereivel. A véres összecsapás után Minkah lett a Fitzpatrick klán feje, és mától ő irányítja a helyi Maffiát.
Miami Dolphins @ Pittsburgh Steelers 14 – 27
A Steelers álmosan kezdte a meccset, és az első 20 percben hibát hibára halmozott. Mason Rudolph a legelső passzából eladta a labdát, és a rövid pályát kihasználva a Dolphins TD-t szerzett. Majd a következő drive-ban TD-t dobott Fitzpatrick. 14-0 a Dolphinsnak, és a Steelersnek semmi nem jött össze. Annyira nem, hogy egy ponton már a saját a közönsége fújolta ki a csapatot. De aztán jött egy meccsfordító momentum.
A Dolphins támadott az újabb pontért, és Fitzpatrick egy jó passzt adott Nick O’Learynek, aki azonban nem tudta megfogni a mellksához érkező labdát. Annyira nem, hogy a továbbpattanó labdát a Steelers safetyje, Minkah Fitzpatrick kaparintotta meg. Ez a play új erőt adott a Steelersnek, és a támadók még a félidő előtt bejutottak a célterületre.
Ez az INT nemcsak a Steelerst ébresztette fel, de a Dolphinst is visszahúzta a földre. A második félidőben hibát hibára halmozott a csapat, és az alábbi drive-okat sikerült összehozniuk:
- INT
- Turnover on Downs
- Fumble
- Fumble
- Turnover on Downs
- End of game
Mindezek alatt a Steelers folytatta a jó játékot, és még további 17 pontot ért el. Sőt! Tomlin még egy challenge-t is megnyert, amire 2017 eleje óta nem volt példa (11 bukott challenge azóta). A gyenge kezdés után már minden összejött.
MOSSED.@Rudolph2Mason ➡️ @TeamJuJu #HereWeGo
📺: #MIAvsPIT on ESPN
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/6BUh9hgbzX pic.twitter.com/kYrpYpdLN2— NFL (@NFL) October 29, 2019
Ebben a győzelemben elsősorban két játékost lehet kiemelni, Minkah Fitzpatrickot, aki 2 INT-tel állt bosszút egykori csapatán, és James Connert, aki 145 yardot és 1 TD-t futott. Sajnos ő a meccs végén megsérült, így idő előtt el kellett hagynia a pályát.
Ami a passzjátékot illeti, Rudolphnak voltak egészen szép dobásai, de ugyanennyi borzalmas is. Többször is az elkapó bravúrján múlott, hogy sikeres passz lett (pl a Jujunak dobott TD is inkább az elkapóé). Még nem az igazi a játéka, de most ez is elég volt.
A Dolphins egy rövid ideig tehát elhitette velünk, hogy talán nem annyira reménytelenek, de elég volt egy rossz játék ahhoz, hogy újra az 1/1-re hajtó csapatot láthassuk. Utána amit csak el lehetett rontani, azt el is rontották. És még hátra van nekik 9 meccs…

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások