2014 és 2017 között a Patriotsnak két nagyon jónak tűnő irányítója volt. Tom Bradyt nyilván nem kell senkit bemutatni, de ekkor volt a csapatnál a második körös Jimmy Garoppolo is, akit nagyon sokáig Brady utódjának tartottak. Két évvel később már csak ennek a két irányítónak a csapata veretlen a ligában: Brady a Patriotsszal (5-0), Garoppolo a 49ersszel (4-0) veretlen.
Érdekesség továbbá, hogy a Patriotsnak a fenti időintervallumban volt még egy irányítója, akiről pedzegették, hogy ha Garoppolo lelép, akkor majd átveheti Brady helyét a csapat élén. Jacoby Brissett ugyan nem veretlen, viszont 3-2-es mérleggel áll vele a Colts és csak a tie-breakerek miatt nincs a csoport élén.
A Patriots 2016-os irányítói tehát öt hét után 12-2-es mérleggel állnak.
*Egyébként ha a “beugró” irányítókat is figyelembe vesszük, akkor Teddy Bridgewater és Kyle Allen is veretlen egyelőre, de ők nem kezdtek csapatuk minden meccsén.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Wan még egy Skywalker. Most nyert a hétvégén. Edzőként.
mondjuk Teddy elsőre kikapott beugróként is, de kezdőként utána valóban nyertek