A Vikings defensive endje, Danielle Hunter a liga egyik legjobb pass rushere fiatal kora ellenére. Most pedig egy korához kötődő rekordot is megdöntött, ugyanis hétvégi, Carson Wentzen bemutatott sackjének köszönhetően ő lett a valaha volt legtöbb sackkel rendelkező 25 éven aluli játékos (via PFT).
Hunter egészen pontosan 46 sacknél jár karrierje során, így jelenleg ez a rekord. Mivel október 29-én tölti be a 25. életévét, így még két meccse van növelni ezt a számot (Lions, Redskins) és még jobban elhúznia az üldözőktől. Hunter előtt Robert Quinn vezette a listát, a második helyen Derrick Thomas, a harmadikon Aldon Smith állt. A legközelebbi, jelenleg is 25 év alatti játékos Yannick Ngakoue és Joey Bosa a listán, de mindkettejüknek év végéig még 15 sacket kellene jegyeznie (előbbi márciusban, utóbbi júliusban tölti be a 25. életévét), hogy megelőzze a vikings kiválóságát.
A Minnesota 2015-ben, 20 évesen draftolta Huntert, aki első két évében még csak rotációs játékos volt, 2016-ban így robbant be 12,5 sackjével, majd tavaly ezt is megjavította 14,5 zsákolással. Idén hat meccs alatt hat sacknél jár, tehát ha tartja ezt az ütemet, akkor 16-tal fejezné be a szezont.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
Legutóbbi hozzászólások