Connect with us

Összefoglaló

Shanahan-McVay rangadó, Tank Bowl, londoni derbi és Minshew-Bridgewater párharc

A 49ers bejelentkezett az NFC legjobbja címre, a Redskins nyerte (?) a Tank Bowlt, Winston saját magát is felülmúlta interceptionökben, védőcsatát hozott a Jaguars-Saints párharc. 

San Francisco 49ers @ Los Angeles Rams 20-7

Úgy tűnik lassan kiismerik McVay vezette offense-t az NFL-ben Tíz napja volt felkészülnie a Rams mesterének, az első, csak kreatív futásokból álló drive parádésan is sikerült, utána viszont megállt a tudomány. A 49ers vasárnap este Los Angelesben verte meg nagyon a Ramst, a San Francisco védelme egészen kiválóan játszott, és a támadók is rendben voltak.

Szinte mindent elmond az a mérkőzésről, hogy a hazaiak egyetlen harmadik vagy negyedik kísérletet sem tudtak megoldani – pedig 13 próbálkozásuk is volt! Kilenc 3rd down és négy 4th down próbálkozást állított meg a 49ers parádésan teljesítő defense-e. A Robert Saleh irányította védelem mindössze 78 yardon tartotta Goffot, akinek a rövid passzait levédekezték és hosszú átadásoknál pedig már korántsem olyan sikeres a fiatal irányító. A fal sem segítette őt, hiszen négy sack mellett több sárga zászlót is kapott a támadófal.

A másik oldalon Garoppolónak is össze kell szednie magát, hiszen a két eladott labdája más mérkőzésen még sokba kerülhet. 243 yardja mellett nem volt TD átadása, de egy futott TD-val hozzájárult csapata sikeréhez. A rettegett Rams front 7 sokáig nem tudta nyomás alá helyezni, de a negyedik játékrészben azért megadták a lehetőséget a felzárkózásra egy szerzett fumble után, azonban a támadók ezt nem tudták kihasználni.

Kiemelhető George Kittle teljesítménye is, aki nyolc elkapásból szerzett 108 yardot. A TE a tavalyi szezonban robbant be a ligába és jó teljesítményét 2019-ben is hozni tudja.

Győzelmével a San Francisco még mindig veretlen, és bejelentkezett az NFC legjobb csapata címre, a 3-3-mal álló Ramsnek nagyon össze kell kapnia magát, ha a tavalyi Super Bowl után 2020 januárjában is pályán szeretnének lenni.

(kronikk)

Washington Redskins @ Miami Dolphins 17-16

Tank-bowl, roncsderbi és egyéb válogatott jelzők mellett készülhetett a liga két legrosszabb csapata a mérkőzésre, ami jó eséllyel az 1/1-es pickről is dönthetett, ennek megfelelően sem a hangulat, sem a színvonal nem verdeste az eget.

Jó jellemzés, hogy leginkább egy negyedik heti előszezon találkozóra emlékeztetett a meccs képe, ahol néhányan még küzdenek a roster helyért, de sem az edzők, sem a többiek nem erőltetik meg magukat, csak legyünk már túl az egészen.

Elsősorban a Jay Grudentől megváló Redskins játékosokon látszott némi bizonyítási vágy, a támadóknál Terry McLaurin (4 elkapás, 100 yard, 2 TD) és Adrian Peterson (23 futás, 118 yard), a védőknél pedig Landon Collins (12 tackle, 1 sack, 2 PD) és Jonathan Allen (3 tackle, 2 sack, 1 PD) nyújtott jó teljesítményt. Az első félidőben úgy tűnt eldőlhet a dolog, Keenum egészen jól menedzselte a támadókat és 17-3-ra elhúztak, Josh Rosen pedig kilátástalan játékot mutatott. A negyedik negyedben aztán olyat láttunk amire idén még nem volt példa, az immár Ryan Fitzpatrick által irányított Miami Dolphins TD-t szerzett a második félidőben. Mivel a Redskins támadók eddigre teljesen leeresztettek, 6 másodperccel a vége előtt újabb TD-t szerzett Fitzmagic, ám egy jó előszezon meccshez hűen senki nem akart hosszabbítást, a két-pontos viszont nem sikerült, így örülhetett(?) a Redskins.

Egyik csapat szurkolóit sem irigyeljük, hosszú még a szezon, ettől pedig már csak nehezebb meccsek vannak a hátralévő menetrendben – a Dolphinsnak még a 16. héten a Bengals ellen lesz egy nagy meccs az 1/1-ért. Tank for Tua!

(g495sr)

Carolina Panthers @ Tampa Bay Buccaneers 37-26

Amikor már azt hittük, hogy Jameis Winston elkezdi azt játszani, amit már vártak tőle sokan, akkor kapunk egy botrányos teljesítményt tőle Londonban. A Panthers McCaffrey yardjai nélkül is szépen haladt, ez történt az idei második londoni meccsen.

Winston az elmúlt négy hét alatt jó teljesítménnyel állt elő, hiszen 10 TD mellett mindössze két alkalommal adta el a labdát. Ez nála nagy szó, hiszen nagy problémája, hogy meccsenként általában többször adja el a labdát.  Az Egyesült Királyság levegője azonban úgy látszik nem feküdt neki, hiszen karrier csúcsot jelentő 5 alkalommal passzolt ellenfélnek a 60 perc alatt, és ezen kívül még egy eladott fumble is a nevéhez fűződik. Ezek mellett hiába volt 400 passzolt yardja, ennyi eladott labdával nem lehet meccset nyerni.

A védelem a mérkőzésen szinte végig jól megállította az idén bombaformában játszó Christian McCaffreyt. Persze a futó azért 57 yardot és 2 TD-t elért, de láthatóan nem fekszik neki a Buccaneers. A defense tehát megadta az esélyt a győzelemre, de ezzel a támadók nem éltek.

Kyle Allen 0-2-nél vette át a sérült Cam Newton helyét, és azóta szárnyal a csapat. 4 győzelem zsinórban és kezdőként eddig mind az öt meccsét megnyerte a 2018-ban draftolatlan irányító. Passzaival nem vállalta túl magát, és Greg Olsent többször is jól találta meg fontos játékoknál.

A védelem egyszerűen ellenállhatatlan volt. Az ellenfél támadófalát szó szerint szétzúzták, hat alkalommal is sackelték Winstont és emellett még 2 fumble-t is megszereztek. Geraly McCoy is megmutatta, hogy hiba volt őt elengednie a Bucsnak, 2,5 sacket szerzett és négy QB hit is a statisztikájába került.

A Tottenham stadionba kilátogatók egyébként egy rendkívül ritka játékot is láthattak, hiszen az első félidő végén a Panthers egy fair-catch kickkel próbálta pontjait növelni.

(kronikk)

New Orleans Saints @ Jacksonville Jaguars 13-6

Két olyan irányító csapott össze Floridában, akik nem voltak kezdők a szezon elején és eddig jól is szerepelnek. A védelmek  háborúját a Saints nyerte, amely Bridgewater kezdése óta még veretlen.

Egészen sokáig, az utolsó játékrészig kellett várnunk az első és egyben egyetlen TD-ig, ami el is döntötte a mérkőzést. Bridgewater most is vigyázott a labdára és screen passzokkal próbálta hozni megint a győzelmet csapatának, ami sikerült is neki. Brees helyettesére remekül összeraktak egy playbookot, amivel sikeres tud lenni a csereirányító. Kamarat jól kikapcsolta a Jags védelme, hiszen az RB mindössze 31 futott- és 35 elkapott yardot szerzett.

A másik oldalon több mint 160 passzkísérlet után dobott interceptiont Gardner Minshew. A Saints védelme, amely hetek óta erőn felül teljesít jól limitálta az újonc irányítót, így mindössze 163 yardot tudott passzolni. Kedvenc célpontjára, DJ Charkra is jól figyeltek, aki három elkapásból 43 yardot szerzett.

Az első három negyedes field goal háborúban jól helyt állt mindkét rúgó, Lutz és Lambo is a póznák közé tette mindkét próbálkozását. De a mérkőzés emberei a védők voltak, akik mindössze 552 yardot engedtek összesen az egész mérkőzésén.

A Saints győzelmével továbbra is csoportja élén, a Jaguars pedig egyre jobban leszakadóban a Texans-Colts duótól.

(kronikk)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!