Egy vihar következtében elszakadt egy fiatal halászsas a családjától, és a californiai hegyekben találta magát. A madár föl-alá repülve bolyongott, de nem talált vissza, és élelemnek sem látta nyomát. Végül meglátott egy magányos aranyásót, aki épp a reggelinek szánt halat készült elfogyasztani. A halászsas gyorsan alá is szállt, és megpróbálta elcsenni a halat az aranyásó elől, de az észrevette az állatot, és időben útját állta.
A két fél hosszú órákon keresztül viaskodott egymással, mígnem teljesen ki nem merültek. Végül az aranyásónak megesett a szíve a szerencsétlen állaton. Úgy döntött kettévágja a halat, és a felét odaadja az éhes madárnak. A halászsas azonban ravasz volt. Úgy tett mintha elfogadná az ajánlatot, de míg a csőrével elvette a neki szánt hal felét, addig a karmaival megragadta a másikat, és amilyen gyorsan csak tudott elrepült, magára hagyva a döbbent aranyásót.
Seattle Seahawks @ San Francisco 49ers 27–24 OT
Na ez meccs volt a javából! Végre egy olyan MNF amit megérte végignézni. Az első hét óta várunk egy ilyen meccsre. Igaz, nem úgy indult ez a mérkőzés, hogy a végén hosszabbításban dőljön el a győztes kiléte. A Seahawks védelem a teljes első negyedet átaludta, az offense pedig az első félidőt.
A 49ers gyorsan 10 pontot szerzett, és míg a hazaiak termelték a yardokat, addig a Seahawks támadók csak két 3&outot tudtak összehozni az első 15 percben. Aztán jött a második negyed, ahol a vendégek védelme felébredt, és nem engedett több pontot. Sőt még ők szereztek, miután Clowney visszavitt TD-re egy fumble-t.
SCOOP AND SCORE.
Jarran Reed forces and @Clownejd takes the fumble to the house! #Seahawks @1j_reed
📺: #SEAvsSF on ESPN
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/SlB0VG2nT7 pic.twitter.com/SLVEGMEnch— NFL (@NFL) November 12, 2019
A második félidőben a Seahawks támadók még mindig aludtak, de a védelem a segítségükre sietett. Előbb Garoppolo labdáját halászták le (igaz, ott az elkapó kezéről pattant tovább a védő ölébe) majd egy újabb fumble-t hoztak össze. Mindkét labdaszerzés rövid pályát adott Wilsonéknak, akik ezúttal éltek a lehetőséggel, és 2 TD-t is szereztek.
21-10-nél úgy tűnt, sima vendég győzelem lesz ebből, mert a 49ers az első negyed után teljesen elvesztette az erejét, és a támadók többnyire csak eladott labdákat tudtak felmutatni. A védelem azonban besegített. Sikerült kiütni a labdát Wilson kezéből (majd utána Ifedi kezéből is), és DeForest Buckner vissza is rohant vele.
What just happened…?!
TOUCHDOWN, @49ers defense! #GoNiners
📺: #SEAvsSF on ESPN
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/SlB0VGjZhH pic.twitter.com/uHBN5UxDf3— NFL (@NFL) November 12, 2019
Ennek a TD-nek (és utána a két pontosnak) köszönhetően újra nyílt lett a meccs. A 49ers hamar egyenlített, de a Seahawks sem roppant össze ettől. 2 perccel a vége előtt a vendégek is rúgtak egy mezőnygólt, amivel 24-21 lett az eredmény. Garoppolónak alig 2 perce maradt, hogy hosszabbításra mentse a meccset, de nem remegett meg. Sikerült végigmenni a pályán, és Chase McLaughlin 47 yardról berúgta az egyenlítő gólt.
60 perc tehát nem volt elég, hogy eldőljön, ki a jobb, és jöhetett a hosszabbítás. A Seahawks nyerte a pénzfeldobást, így ők támadhattak először. Ahogyan múlt héten, úgy most is magabiztosan haladt a Seahawks előre, és már a 49ers szurkolók lélekben elengedték ezt a meccset, mikor Wilson az este folyamán először nagyot hibázott. A red zone-ban INT-et dobott, ami új erőt adott a 49ersnek. Garoppolo el is vezette a csapatot újra mezőnygól távolságba, de McLaughlin ezúttal kihagyta 47 yardról.
Wilson és a Seahawks adott egy lehetőséget a 49ersnek a győzelemre, amely nem élt vele, és többet nem kapott. Wilson a hosszabbítás utolsó másodperceiben mezőnygóltávolságba vezette a csapatot, és Jason Myers nem hibázott. 42 yardról bevágta a mindent eldöntő mezőnygólt, és ezzel véget ért ez az őrült meccs.
THE GAME WINNER.
42 YARDS.@SEAHAWKS WIN! #Seahawks #SEAvsSF pic.twitter.com/FdijK2Nueb
— NFL (@NFL) November 12, 2019
Nehéz bármit mondani ezek után. Én már a hosszabbítás alatt is azt gondoltam, hogy itt a döntetlen lenne az igazságos végkimenetel. Mindkét csapatnak voltak kisebb kihagyásai a meccs során, de a mutatott játék alapján sem a 49ers, sem a Seahawks nem érdemelt volna vereséget. Végül azonban a Seahawks nyert, és a 49ers elvesztette a veretlenségét, de nem hiszem, hogy ez nagy csalódásra adna okot. Az én véleményem szerint ennek a meccsnek nincs igazi vesztese.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások