Connect with us

Beharangozó

Amikor összecsap az új és a régi Csodatámadósor

Hogy mennyire helytálló kifejezés a Csodatámadósor, arról lehetne vitatkozni, az azonban biztos, hogy az elmúlt három-négy évben két egységnek jártak a csodájára: a tavalyi Super Bowlig Sean McVay offense-e volt a támadójátékok félistene, míg Lamar Jackson az új Michael Vick megjelenésével és passzjátékban mutatott szintlépésével a Ravens RPO-ra épülő támadójátéka lett az offense-ek császára. A Rams egységének nimbusza málladozóban van, de ez nem jelenti azt, hogy nem képes még nagyot csapni – és kell is, mert ha a Los Angeles kikap, akkor nemcsak egy támadókorszaknak, de csapat PO-álmainak is vége.

 

 

A Ravens szerzi a legtöbb pontot meccsenként (34,1, egyedül termel 30+ felett), illetve a második legtöbb yardot, ami extrém teljesítmény annak fényében, hogy egy végletekig futás-orientált csapatról beszélünk. Ugyanakkor a csapat futójátéka olyan hatékony, mint még soha, mióta 16 meccses az alapszakasz: Lamar Jacksonék 203,1 yardot átlagolnak, ami több, mint a rekordtartó 1978-as Patriotsé (197,8).

 

Magyarán a Ravens lehet az első csapat, ami 200+ yardot fut meccsenként egy teljesen szezonon keresztül, arról nem is beszélve, hogy az LJ-Mark Ingram duó lehet a 7. a történelemben, ami egyaránt 1000+ futott yardot szerez. A dolgot ugyanakkor árnyalja, hogy a csapat az első 10 fordulóban mindössze egyszer játszott olyan futás elleni védelem ellen, ami legalább top 15-ösnek mondható (Steelers). A Rams top 10 körüli védelme pedig pont a futás ellen jobb, talán csak a Bucsé jobb a ligában, a Donald-Brockers iDL-párosnál pedig nincs jobb.

 

Óriási lesz a csata a Rams elit védőfala és a Ravens kiválóan blokkoló támadófala között, és egyáltalán nem biztos, hogy a matchup utóbbinak kedvez. Aaron Donalddal még egy csúcsformában lévő Marshal Yandának is meggyűlne a baja, Matt Skurának és Bradley Bozemannek pedig már napok óta rémálmai lehetnek. Ha Donald a backfielden fog élni, az alapjaiban gáncsolhatja ki a futást, főleg, hogy Dante Fowler és Clay Matthews is inkább a futójáték megállításában hatékony. Ingramnak mindenképp szenvedős napja lesz (ahogy a top futás elleni védelemmel rendelkező Steelers ellen is az volt), Lamar Jackson viszont más kérdés.

 

 

A Ravens támadósora nem csak az RPO-tól jó: LJ olyan, mint egy felturbózott Michael Vick. RGIII mobilis irányító, Cam Newton szintén, és bár mindegyikükre gyakran hívtak a csúcson futójátékot és optionöket, teljesen más kaliberek. Jackson tényleg olyan atletikus kvalitásokkal rendelkezik, mint egy futó, nem sokkal könnyebb megállítani, mint Alvin Kamarát vagy CMC-t. Ingramet megállítani nem lesz elég, a Ramsnek mindenképp arra kell törekednie, hogy LJ a zsebben maradjon és passzoljon, erre pedig jó kiindulási alap lehet a tavalyi Ravens-Chargers PO-meccs.

 

Persze ez messze nem jelent azonnal győzelmet, Jackson passzjátéka rengeteget fejlődött tavaly óta. Nem lett elit passzoló, távolról sem, hiába a két 158,3-as meccs a liga két bottom 3-as csapata ellen: ugyanakkors annyira bőven jó, hogy haladni tudjon vele a Ravens. Óriási szerepe lesz emiatt egyrészt Jalen Ramsey-nek, aki egyelőre messze nem igazolja, hogy megérte a két első kört, illetve a Cory Littleton-Eric Weddle duónak. Donald után ők ketten a Rams legjobban játszó védői, mindketten kiválóak coverage-ben, és jó eséllyel az ő feladatuk lesz Mark Andrews kivétele a játékból. Andrews idén simán top 5-ös TE, LJ messze legveszélyesebb fegyvere, így kulcsfontosságú lesz, mire megy ellene a Rams top 10-es tight endek elleni védelme.

 

 

A sikerhez adott a recept és a Rams védelme bőven alkalmas lehet LJ limitálására és legjobb playmakere, Andrews semlegesítésére. Ha nem is fogja lenullázni a Ravenst, de egy 20 pont körül simán tartható a Baltimore. A probléma nem is feltétlenül ez, hanem hogy a Rams az elmúlt két fordulóban még 20 pontot sem tudott szerezni.

 

A Ravens védelem kifejezetten stabil, a secondary még mindig top 3-as. Igaz, nem is igazán tesztelte elit irányító, de mivel Goff idén még véletlenül sem tűnik annak, az esetleges hiányosságok nem most fognak kiderülni. Félvállról természetesen nem szabad venni a dolgot, pláne Brandin Cooks visszatérése után, de ha van olyan egység, ami ki tudja venni a Kupp-Woods-Cooks triót, az a Peters-Humphrey-Jimmy Smith hármas (Marcus Peters elit szinten játszik, mióta a Ravenshöz került, nagy meccse lesz Cooksszal).  A Ravens futás elleni védelme viszont akadozik, Michael Pierce is hiányozni fog a védőfalból, így ha összekapja magát a nem túl acélos támadófal és Todd Gurley is megembereli magát végre, akkor Los Angelesben – némi McVay mágiával fűszerezve – ez talán elég lehet a bravúrra.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!