A Philadelphia Eagles kivágta a sokat játszó, de gyengén teljesítő Andrew Sendejót, ezért pedig egy negyedik körös pick üti majd a markát a kompenzációs pickek rendszere alapján – jelentette be a csapat twitteren.
Az Eagles szurkolók (köztük én is) már hetek óta nagyon várták ezt a lépést, hiszen a minden meccsen pályára lépő safety több kárt okozott szükségtelen durvaságaival és rossz játékával, mint amennyi hasznot hozott, ráadásul tudták, hogy ha a 10. forduló előtt kivágja a csapat, akkor kap egy 4. körös kompenzációs picket. Kvázi az utolsó pillanatig várt Howie Roseman, de végül meglépte.
Az Eagles a holtszezonban elengedte Nick Folest, Jodan Hickest és Golden Tate-et is, és csak Andrew Sendejót igazolta azok közül, akik beleszámítanak a kompenzációs pickek formulájába. Ezzel a kivágással viszont Sendejo szerződése nem üti ki Tate szerződését, ahogy az alábbi táblázatokból látszik.
Kivágás előtt:
Kivágás után:
(Táblázatok via Jimmy Kempski)
Az Eaglesnek szüksége is van minél több pickre, mert nagyon idős a csapat, és az utóbbi két évben a legkevesebb draft picket költötte el újoncokra a drafton (10), tehát fontos lenne a fiatalítás és az olcsó tehetségek megszerzése.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások